Sósabbak itt a Vegeták és a fájdalmak is mások

nehib cim

Nagy szerencse, hogy a kormány nem hisz a tényalapú döntéshozatalban, mert akkor most vissza kellene zavarnia a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, hogy nagyobb mintán ismételje meg a Magyarországon és külföldön forgalmazott élelmiszerek összehasonlító vizsgálatát. A NÉBIH jelentése ugyanis nem támasztja alá a “silány kaját etetnek velünk a multik” alapállítást. Hogy miért mondja ennek az ellenkezőjét mindenki a kormányban, annak viszont az egyszerű politikusi hazugságnál jóval érdekesebb okai is vannak.

A kormány a kelet-európai fogyasztókat sújtó kettős mérce bizonyítékaként lobogtatja a hetekben készíttetett jelentést, miközben az iparági érdekképviseletek ugyanerről azt állítják, hogy az éppen hogy cáfolta a gyanút. A valóság persze a kettő között, ám utóbbihoz jóval közelebb található.

Pedig a kutatás még rendben volt.

Nekünk kínos, hogy ezt külön ki kell ma már emelni, de a végeredmény azt mutatja, hogy a NÉBIH extrém politikai nyomás alatt alapvetően korrekt szakmai munkát igyekezett végezni. Rendesen bemutatott módszertan a vaktesztekre, laikusok számára is értelmezhető eredményközlés, a sarkos átfogó minősítések elkerülése. Egyedül a termékek kiválasztásának szempontjait hiányoltuk, de az meg alighanem az lehetett, hogy korlátozott idő és erőforrások mellett ennyi termékpárt találtak. A minta szűkössége miatt kerülhettek be az azonos termékek mellé hasonlóak is, viszont itt is dicséri a NÉBIH-et, hogy ezeket a termékcsoportokat rendesen elválasztotta egymástól.

Azonban az élelmiszerek érzékszervi tesztelése nem egy egzakt tudomány.

 A kutatás egyrészt a feltüntetett összetevők összevetését, másrészt egy kétlépcsős vaktesztes érzékszervi vizsgálatot foglalt magában. Természetesen a NÉBIH minőségellenőreinek ez a szakmája, de aki próbálta már eldönteni két élelmiszerről kóstolás alapján, hogy melyik a jobb, az tudja, hogy az értékszervi vizsgálat egyértelmű eredményt nem feltétlenül hoz. Ennek megfelelően a közel száz összevetett termékpár vizsgálati eredménye sem az tartalmazza, hogy melyik a jobb és melyik a rosszabb termék, sőt – alapvetően helyesen, hiszen ez néhány egyértelmű eset kivételével teljesen szubjektív – összesítés sem arról készült, hogy melyik a jobb és melyik a rosszabb, hanem arról, hogy hány esetben volt eltérés:

nebih kep 2

A NÉBIH tehát megcsinálta a vak összehasonlítást, igazolva látta, hogy viszonylag széles körben van eltérés a termékek között,  és nem hazudott az eredményről, meghagyva ezt a feladatot a minisztériumnak. Ahhoz ugyanakkor, hogy azt meg tudjuk ítélni, hogy a jelentés által feltárt minőségi eltérések a kormány következtetéseit alátámasztják-e, végig kell olvasnunk a jelentést. Mi megtettük, majd az alábbi “módszertan” alapján készítettünk egy saját összesítést:

1. ahol semmilyen különbséget nem jelzett az összevetés vagy csak az élvezeti érték szempontjából lényegtelen eltérést tárt fel (jelentősen eltérő ár bármelyik irányba, kisebb kockák a csokiban, maracuja helyett passiógyümölcsös íz a gumicukorban, eltérő színárnyalat, stb.), ott a termékeket azonos minőségűnek tekintettük,

2. ahol a megfogalmazásból egyértelműnek látszott, hogy az egyik termék az ellenőrök szerint vagy az összetevők alapján magasabb minőségű volt (pl. erősebb, harmonikusabb íz vagy illat, egységesebb állag, többfajta feltét a pizzán, hagyományosan magasabb minőségűnek tekintett összetevők, illetve a sörök összevetésénél használt, lakonikus “jobb minőségű” megjegyzés), ott értelemszerűen a “jobbat kapunk”, illetve a “rosszabbat kapunk” kategóriába soroltuk az adott termékpárt, illetve

3. abban a néhány esetben, amikor a termékpárból az egyik egy szempontból minősült jobbnak, egy másik meg egy másikból (pl. az osztrák Ferrero Rochén több a kókuszreszelék, de a magyarban krémesebb a krém), ott a termékeket megint csak azonos minőségűnek tekintettük.

Ez ugye egy eleve szubjektív értékelő minősítés szintén szubjektív besorolása, amivel nem állnánk meg egy dietetikus vagy egy élelmiszerellenőr előtt: hosszan lehetne vitatkozni már azon is, hogy ha Magyarországon sósabb a Vegeta, akkor az a hazai fogyasztói közvélekedésnek megfelelően jobb-e vagy az egészséges étkezés szempontját előtérbe helyezve rosszabb, esetleg – ahogy mi gondoltuk – érdektelen. Mindenesetre mindezeket a bizonytalanságokat is figyelembe véve még mindig hasznosabb az alábbi ábrával együtt értelmezni a jelentésről folyó vitát, mint önmagában a NÉBIH fenti diagramjai alapján.

Tehát ebből a vizsgálati jelentésből szerintünk az jön ki, hogy

a kiválasztott valóban azonos – és nem csak hasonlóan címkézett – termékek közül az azonos összetevőket feltüntetve árult élelmiszerek durván fele-fele arányban jobbak vagy rosszabbak itthon és “nyugaton”.

Ennél rosszabb a hazai fogyasztó szempontjából az arány ott, ahol összetevőkben jelzett eltérés is van, és

kétszer gyakoribb, hogy az eltérő összetevőkkel alacsonyabb minőség is jár a magyar terméknél, mint fordítva.

Azonban itt egyrészt jóval kevesebb termékpárt vizsgált a NÉBIH, mint az első kategóriában, másrészt ebben a kategóriában jelentős volt a kereskedelmi láncok saját márkás, de valójában ismerten még egyazon piacon belül sem feltételnül ugyanazon gyártó ugyanazon termékét tartalmazó termékpárjainak száma.

Végül a harmadik kategóriában, azaz ott, ahol a NÉBIH azonos termék hiányában megkereste a Magyarországon kaphatóhoz leginkább hasonlító külföldi terméket az adott gyártótól, még általánosabb és szintén kétszer gyakrabban a magyar fogyasztó kárára állt fenn az eltérés. Itt azonban nagyban korlátozza a sarkos következtetéseket az a tény, hogy ezek esetében nehéz azt mondani, hogy a gyártó azt állította vagy akár csak azt a látszatot keltette volna, hogy a LEIBNIZ ZOO Original Butterkeks azonos volna a BAHLSEN ZOO BISCUITS vaj ízesítésű keksszel.

Természetesen nem zárható ki, hogy létezik trendszerű eltérés (például a hazai alacsonyabb szintű minőségi ellenőrzésnek “hála”) az itthon forgalmazott termékek kárára. Az azonban biztos, hogy ez a kutatás nem bizonyított egyértelműen ilyen trendet. Ha a magyar kormány tényalapú döntéshozatallal működne, akkor most visszaküldenék a NÉBIH-et ötszáz új termékpárért az osztrák és a magyar boltokba.

  • http://www.bdarvas.hu/honlap db

    Úgy hozta a sorsom, hogy a nagy fűszerpaprika-botrányban láttam a per teljes szakmai anyagát. Bizonylatokat, mindkét oldali mintavételeket és méréseket. Aztán a bíróságok sorban marasztalták el a felperest (állam) azért, hogy szakszerűtlenül mintázot, később azért is, hogy a bíróság számára nem kellő szinvonalon (akkreditált mérés) mért. Kiváltképpen, hogy a hazai mérések jóhírű német laborok szakszerű bizonylataival találták magukat szemben. Nem segített, hogy az újságok tele voltak a gyárakat elmarasztaló hírekkel és az sem, hogy mindezek az állami hivatalnokok állításai voltak. Megbüntették aztán azért őket (szóval nem a mikotoxin-tartalomért), hogy bár a zacskón az állt, hogy magyar termék, az nem fedte a valóságot, mert kevertek bele máshonnan érkezőt, mint ahogyan mindig is tették.
    Nincs semmilyen érdekem, ami szerint a multikat kellene védenem, vagy az állami vizsgálatokat kellene támadnom, de azért tanulni illene az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos eddigi dilettáns bizonyítási melléfogásokból. Bíró csak bizonyítékok alapján tud ítélni. Nem fogadhatja el a szakszerűtlen mintavételt, ha az nem reprezentálja a sokaságot, amiről állít valamit. Nem fogadhatja el a „szükséghelyzeti” (nekünk ilyen készülékünk volt csak) méréseket, amelyeken túllépett a jelen. Vagyis a bizonyítási eljárás nagyon is tételes és hidegen hagyja a magyarázkodás. Állam is bukhat, és azt követően hitelrontásért (vö. elmaradt haszonért – TIPP) perelhető. Ilyesmit persze kis cégek szoktak tenni, aztán megszüntetik a céget és a kártérítésből létrehoznak új néven egy másikat.
    Az olyan szubjektív állítások, hogy barnább vagy sárgább, fűszeresebb, amit cetlin 1-5-ig osztályoz pár fogyasztó (érzékszervi vizsgálatok), azért nem a jogilag védhető véleményalkotás felhőjébe tartoznak. Az ízérzékelést valamikor régen apasági vizsgálatokra is alkalmasnak tartották (ma már DNS), olyan mértékben öröklődik, vagyis nagyon is egyedi tulajdonságunk. Itt minden személy egy műszer, ami a személyes adottságai szerint mér. A két pult műszere eltérő. Összevethetők az eredmények egyáltalán? Fűszerezésre vonatkozóan bizonyosan nem.
    Csokoládé – ahogy valamelyik televízióban egy szakember mesélte – a termékpálya során színt vált. Kezdetben sötétebb, aztán világosodik (kakaóvaj, ami a termék minőségét nem befolyásolja, olvashatjuk már régóta a csomagolásokon); az ostya frissen roppanós később alább hagyja. Egy bíró ilyenkor a mintavételezést vizsgálja meg, amelyben nem csak az a kérdés, hogy a vizsgált mintaszám (annak keverése) kellően reprepezentál-e (szóval nem elég pár szeletbe belehapni), mondjuk 10-10 mázsa ostyából innen és onnan is, hanem lényegi, hogy a mintavétel a termékpálya azonos időszakaszára esett-e. A mintavétel is akkreditált, de ezt valahogy nálunk kevesen tudják. Mivel a kellő reprezentációhoz a biometria által előírt adatmennyiség szükséges, ezért a mai minőségvizsgálat fő kémiai komponensekre alapítják. Hol vannak ezek az adatok és az ezekben mért eltérések?
    Fahéj sokféle van, ha valaki nem őröltet vesz (tessék ellátogatni az Ázsia nevű boltba) meg fog lepődni, milyen jelentős eltérések vannak. A szorosabb értelemben vett fahéj a Cinnamomum verum, azonban további egytucat rokonfajt (pl. Cinnamomum cassia, C. burmannii, C. loureiroi, C. citriodorum, C. tamale stb.) is rendeltetésszerűen használnak erre a célra, és akkor arról nem is beszéltem, hogy minden természetes alapú termék minősége nagyon változatos. A gyártás legnagyobb problémája a sztenderdizálás.
    Szép kis kaland lesz a bizonyítás.

  • acsipak

    Szerintem Grafit mester egész jól összefoglalta a témát:

    http://index.hu/napirajz/2017/03/31/lecsenges/