Az adminisztratív terhek csökkentéséről a méhanyák pároztatása kapcsán

mehanya

Ön szerint mihez kell ma Magyarországon mindenképpen hatósági engedély, egy már engedélyezett méhanyatelep pároztató telepként történő továbbüzemeltetéséhez vagy egy ötszáz négyzetméteres zöldövezeti villa felhúzásához? Természetesen nem az utóbbihoz, de az az érdekesebb, hogy miért.

A kormány deklarált és megvalósítani is próbált célkitűzései közül a lakossági és üzleti adminisztratív terhek csökkentésével maximálisan egyetértünk, sőt, elismerhető eredményeket is látunk.

A végrehajtás azonban a politikai kormányzás gyakorlatának megfelelően meglehetősen féloldalas: ami a politika szeme előtt van, ott ész nélkül terhet csökkentünk, néha helyesen, néha potenciálisan súlyos következményekkel letörve az egyre lanyhább apparátusi ellenállást, ami viszont a radar alatt van, ott szépen épül vissza a felesleges adminisztráció.

Az elmúlt években több olyan ügy is volt, amelyekben radikálisan egyszerűsödött a polgárok, illetve a vállalkozások ügyintézése. Ezek közül itt három olyat emelünk ki, amelyekben az állam nem csak a maga, hanem más érintettek, illetve védendő értékek kárára is nagyvonalú volt.

A legnagyobb vihart a műfajból talán

a régészeti feltárási kötelezettség szinte szó szerinti, több ütemben megvalósult beszántása

kavarta. Itt volt egy valós szabályozási probléma – az elhúzódó régészeti feltárások és a beruházók időkorlátja együttesen a korrupciónak is megágyazó zsarolási helyzetbe hozta a régészeti feltárást végző szervezeteket -, illetve egy kiemelt politikai cél, a beruházások mielőbbi befejezése. A terület 2010 óta a konstans átalakulás állapotában van, három közigazgatási szervezeti átalakítás, a feltárási piac többszöri liberalizálása, majd újraállamosítása mellett az egyetlen következetes irány az volt, hogy a feltárások költségeit és lehetséges idejét is törvénnyel korlátozták. Ettől persze gyorsabb autópályát építeni, viszont maguk a feltárások sem hatékonyabbak, sem átláthatóbbak nem lettek.

Ugyanígy többször

nekifutott a kormány a kötelező kéményvizsgálatnak:

amikor a részleges államosítás utáni rendszer idénre a rezsicsökkentésre is tekintettel működésképtelenné vált, akkor egyszerűen megszüntették a kötelező vizsgálatot. Önmagában a jelentős adminisztrációs terhet jelentő vizsgálati kötelezettség eltörlése szerintünk nem ördögtől való, viszont az erről szóló vitákból fájóan kimaradt az, hogy mit tesz az állam a szénmonoxid mérgezések megelőzése érdekében azon túl, hogy a tulajdonosok persze fennálló felelősségére hivatkozik. Ha másért nem, akkor azért is érdemes lett volna erre jobban ráfeküdni, mert ez tipikusan az a típusú dereguláció, amit egy megugró baleseti statisztika, de akár csak egy súlyosabb mérgezés alapján a politika lendületből fordít meg, ha rövidtávú érdekei úgy kívánják.

A legmesszebb azonban

az építésügyi adminisztráció egyszerűsítésével

ment a kormányzat, ahol az engedélyezés hagyományosan korrupcióval és önkényes jogalkalmazással fertőzött terület volt, ami a lakáscélú kedvezményekkel is felpörgetni akart építőipar és az ingatlanberuházók érdekeit egyaránt sértette. A feladat államosítása itt a követelmények helyi szintű meghatározása miatt nem nagyon jött szóba, ezért adta magát a dereguláció. Itt is több lépcsőben enyhült a szabályozás, végül már addig a szintig, hogy 300 négyzetméter alatt bármilyen ingatlan, de a magánszemély lakhatását biztosító ingatlan még e mérethatár fölött is engedély nélkül építhető. Így jutottunk el odáig, hogy ha egy milliárdos a nevére veszi a telkét, akkor bármit elkezdhet építeni előzetes engedély nélkül rá, ha utána beleköltözik.

Miközben azonban ezek a zászlóshajó projektek futnak, a kevésbé szem előtt lévő ügyekben szemmel láthatóan nemigen történt szemléletváltás.

Ehhez – szükségképpen igazságtalanul, hiszen minden tárcának vannak ilyen hatósági eljárásai – egy friss agrártárgyú törvényjavaslatot hozunk példának. Ennek első oldala rögtön újonnan emel törvényi szintre egy 2013 óta amúgy létező engedélyezési eljárást érdemi indokolás nélkül. Már a nevéből – “méhanyanevelő telep pároztatótelepnek való minősítése” – is gyanús, hogy itt valami külön engedélyt nem igénylő ügyről lehet szó. A kérdést jelenleg szabályozó miniszteri rendelet alapján nem is kell csalódnunk: a pároztató telep annak alapján ugyanis olyan méhanyanevelő telep, amelyen a méhanyák előállítása során az ismert származású méhanyának az ismert származású herével irányított párzását lehet létrehozni. A rendelet tartalmilag összesen annyit szabályoz rá, hogy a 10 km sugarú körzetben eltérő fajtájú méheket tartó méhészet nem működhet a környezetében, azaz csak azért kell egy újabb engedélyt beszerezni, hogy annak kiadásakor ezt a követelményt a hatóság ellenőrizni tudja. Erre természetesen bőven elég lenne egy előzetes bejelentési kötelezettséget előírni.  Az engedélykérelemhez pedig nagyobb részt ugyanazt kell beadni, mit a telep engedélyezéséhez, ideértve persze az üzemeltetők szakképesítésére vonatkozó dokumentumokat, amelyek természetesen csak hiteles másolatban megfelelőek, hogy a közjegyzők se maradjanak hoppon.

Nincsenek illúzióink: az adminisztratív terhek csökkentése mindenhol a világon a saját kényelmi szempontjait, hatalmi céljait és bevételét figyelő apparátus és az azt letörni akaró politikai akarat folyamatos küzdelmét eredményezik. A bürokrácia mindenhol újratermeli önmagát, a politika meg mindenhol voluntarista a kötelezettségek oldásában. Ezért még annak is örülni lehet, ha egy idő után túljutunk azon e mennyiségi megközelítésen, ami például Donald Trump minden új szövetségi szabályozásra két másik hatályon kívül helyezését előíró elnöki rendeletére jellemző, és elindulunk a tartalmi felülvizsgálatok felé, ahogyan ezt a magyar kormány több területen, igaz, inkább erőből, mint ésszel, de megtette. Az azonban még így is aggasztó, hogy hét év folyamatos kormányzás után még mindig nem állt össze egy olyan rendszer, ami a nyilvánvalóan értelmetlen kötelezettségeket előíró szabályozásokat hatékonyan kiszűrné. Márpedig utóbbi fontos volna, hogyha érdemben előre akarunk lépni a nemzetközi összevetésben bizony nem alacsony adminisztratív terhek csökkentésében.

  • Vidéki

    A méhanyák pároztatása méhanyatelepeken a méhek veleszületett kvalitásait javíthatják, és ezen kvalitások lehető legelőnyösebb kifejlődését elősegíthetik.

    Hasonló a helyzet, mint a az angol telivéreknél.
    Az angol telivér a világ leggyorsabb lova.
    1793-ban létesítették a szigetországban a General Stud Book törzskönyvet.
    Csak azokat a lovakat ismerték el angol telivéreknek, melyeknek ősei ebben a törzskönyvben szerepeltek.

    A törzskönyveket tanulmányozva kiderült, hogy ezek ősei néhány szerencsés keleti importból származó lóra vezethetők vissza.
    Az angol tenyésztők ráéreztek a genetika titkaira és szigorú tenyésztési szabályokat alkalmazva elérték, hogy az ősök kiváló genetikai állománya (ami a gyorsaságban nyilvánult meg) ne híguljon fel.

    A méheknél is hasonló lehet a helyzet!

    Ezért különbözik a hatósági eljárás az építésügyben a méhanyatelepek működtetésétől!

    Ha a herék össze-vissza kefélve hoznának létre méhanyákat, akkor nem lehetne elérni azt a célt, amit angol tenyésztők elértek az angol telivérek esetében!

    • http://igyirnankmi.atlatszo.hu alkotmanyjogaszok

      nyilván van racionális szakmai alapja annak, hogy pároztatni bonyolultabb legyen, mint simán méhanyát tenyészteni. annyit vitatunk csak, hogy a KÜLÖN engedély bármilyen szakmai alapon értelmes követelmény lenne, miközben akinek kiadják, annak már van egy engedélye méhanyatelepre, úgyhogy a hatóság előtt az új engedélyhez szükséges dolgok 80%-át már igazolta az annak kiadásához szükséges eljárásban.