Bezárás
alkotmányjog

Ez tényszerűen az utóbbi harminc év legdurvább választási kampánya volt

Bár a harctéri pszichológiából fakadóan mindenki csak azt érzi durvának, amit mások tesznek vagy mondanak, nehéz vitatkozni – az ezért természetesen kizárólag az ellenzéket hibáztató – Kövér Lászlóval abban, hogy a 2018-as választási kampány az elmúlt évtizedek legdurvább kampánya. Összeszedtünk öt tényt, ami ezt az egyes üzenetek primitívségének mérlegelése nélkül is alátámasztja.
Nem csoda, ha mostanra még az elkötelezett szavazók jelentős része is nagyon várja, hogy a 2015 óta a permanens politikai kampányok állapotában élő, két hónap példátlanul keserű és minden felületen aljas kampányharccal sújtott ország fölött felvirradjon április 9. reggele. A magyar politikának egyébként sem racionális döntésekre, hanem a kölcsönös sérelmekből fakadó negatív érzelmekre alapuló, az egymás és az egymás választói iránti tiszteletet gyengeségnek tekintő, a politikai aktorok közti bármilyen együttműködést megbélyegző jellemzői az elmúlt ciklus politikai folyamatainak eredményeként átalakuló pártközi viszonyrendszerben tovább erősödtek. Hiába szól ez az időszak valamennyire minden demokráciában a túlzó, komolyan igazából nem gondolt indulatokról, ha a politikusok üzeneteiből még a választó is kiérzi a politikus saját egzisztenciális félelmeit. Azonban a kampánnyal kapcsolatos egyetlen, politikai oldalakon átívelő konszenzus mögött, miszerint az durva, nemcsak a politikai vita minőségével kapcsolatos, szubjektíven értékelhető, hanem objektíven megítélhető körülmények is vannak.
1. Ennél több pénz legálisan még nem volt egy kampányban sem
Azt nem mernénk állítani, hogy biztosan ez minden idők legdrágább magyar választási kampánya, mivel a múltbéli tényleges kampányköltségekről csak becslések és -tekintve, hogy a 2010-ig jelöltenként egymillió forintos korábbi költési limitet nyilvánvalóan soha nem tartotta meg minden párt – nyilvánvalóan kozmetikázott pártbeszámolók léteznek. Ugyanakkor az viszont tény, hogy a 23 országos lista ugyanúgy rekord, mint a listát állító pártoknak kifizetett (bár a visszaléptetések miatt már csökkent, illetve esetleg még majd tovább csökkenő), közel 6 milliárd forintos költségvetési támogatás. Emellett 1719 egyéni képviselőjelölt összesen valamivel több, mint 1,7 milliárd forint állami támogatásra volt jogosult. Ez azt jelenti, hogy csak közpénzből bő 7 milliárd forint körüli összeget költöttek el a pártok kampánycélokra, és ehhez jönnek még a pártok szintjén is a magánforrások. Természetesen a kamupártok, sőt a kisebb működő pártok sem tesznek a kampányba utóbbiból sokat, pláne nem annyit, hogy kihasználják az egymilliárd forint körüli költési határt. A parlamentbe jutásra esélyes pártok, köztük például a koordinált jelöltállítás miatt kevesebb listás támogatást kapó MSZP és DK azonban nyilván jelentős arányban felhasználnak egyéb forrásokat is az állami támogatás mellett. Mindezek alapján valószínű, hogy már a pártok által állt összes kampányköltés is bőven 10 milliárd forint fölött lehet. (Ez persze abszolút értékben sok ugyan, de még mindig nem annyi, mint amennyit a kormány költ 2015 óta éves átlagban a saját kampányaira – adóforintokból.)
2. Minden eddiginél koncentráltabb a kampány
A még 2014-ben is fontos kampányfelületek számottevő része – nyilvánvalóan összehangolt tulajdonosi-kiadói, illetve önkormányzati döntések alapján – idén nem volt elérhető, így például a megyei napilapokban, a kormánnyal szimpatizáló országos sajtó szinte egészében, a helyi rádiók és tévék jelentős részében egyáltalán nem jelenhetett meg kampányhirdetés, illetve számos önkormányzat igyekezett akadályozni a közterületi hirdetéselhelyezést is. Ez természetesen hozzásegíti a Fideszt ahhoz, hogy üzenetei egyedüli üzenetként érjék el a csak a megyei és a helyi sajtóból vagy a  közmédiából származó információk alapján tájékozódó rétegeket. Emellett azonban a pártok erőforrásait is azokra a felületekre – internet, szórólapok, országosan egységes óriásplakátok, “vadplakátok” – terelte, ahol az üzenetek egyszerűsége és intenzitása mindig is elsődleges fontosságú volt. Erre erősít rá az a nálunk is érzékelhető nemzetközi trend, hogy egyre fontosabb a szerepe a kampánystratégiákban a célzott online hirdetéseknek és a választók közötti, a közösségi hálózatokon folytatott kommunikációnak.
3. Most először a kormány is teljes gőzzel kampányolta végig a kampányidőszakot
Már a január közepén indult Stop Soros kampány plakátjai és sajtóhirdetései sem tűntek el teljesen a február 17-i hivatalos kampánykezdetre, de akkor még úgy tűnhetett az időzítésből, hogy a 2015 nyara óta folyamatos “tájékoztatási” kampányok legalább a választási kampányidőszak alatt pihennek egy kicsit. 2014-ben a kormány tél végére leállt a saját kampányával, mindössze annyi történt, hogy az akkor aktuális “Magyarország jobban teljesít” szlogent és a hozzá készített kreatív elemeket ingyenesen átengedte a Fidesznek. Idén azonban valami egészen más történt: március 1-jén – azaz a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás után napokkal – elindult a “Magyarország dönt, nem az ENSZ” kampány, majd a választás hajrájára utcára kerültek a már a tájékoztató szövegüket is elvesztő stoptáblás plakátok a UKIP-től átvett képpel. Ez ugye az NVB-nek a képviseleti demokrácia mély megértését nem igazán tükröző döntése alapján azért van rendben, mert
“jelen esetben nem a kormány támogatja a kormánypártok politikáját, hanem éppen fordítva. A kormány tájékoztatási tevékenységének megengedhetősége kampányidőszakban nem függhet attól, hogy valamelyik jelölő szervezet megnyilatkozása történetesen támogatja a kormány érintett politikai tevékenységét.”
Amellett, hogy – kihasználva a kampányszabályozás komolytalanságát – a kormány így szereplője lehetett a kampánynak, egyben rögtön a legmeghatározóbb szereplő is lett, hiszen rá a pártok kampányköltési limitjei nem vonatkoznak. A korábbi kormányzati kampányok költségei alapján valószínű, hogy legalább annyit, azaz 4 millárd forintot költött a választási kampány alatt a kormány, mint amennyi a teljes parlamenti ellenzékének együttes költési plafonja.
4. Sosem volt még ennyi aktív kampányszereplő
A Fidelitas “vándorkiállítással” segíti a Fideszt, az ellenzéki együttműködést a Közös Ország Mozgalom és különféle hátterű taktikai szavazási honlapok segítik elő, a változó hitelességű bevándorlásellenes videókat a közmédia és a kormánysajtó is megtolja Facebook-hirdetéssel. a Lokál “választási különszáma” postaládákban landol, a Népszava lényegében egy Karácsony Gergely-választási plakáttal hirdeti magát. 2014-ben a CÖF “Együtt tették tönkre az országot” kampányát még a kampány felvezetésének idejére időzítették, idén viszont az általa szervezett békemenet már a kormánypártok kampányának központi eseménye volt. A semmilyen jogszabályi korláttal, így átláthatósági garanciákkal sem érintett, pártokhoz formálisan nem kötődő kampányköltésekről csak az elérés intenzitásából sejthetjük, hogy szintén minden eddiginél komolyabb erőforrások állnak mögöttük. Ez természetesen itt is a kormánypártokat segítő üzenetek szélesebb körű eléréséhez vezet.
5. Sosem alkalmazott még kormánypárt ilyen súllyal negatív kampányt
Itt megint érdemes elkerülni a tartalmi mérlegelést, úgyhogy csak addig mennénk el, hogy négy kormánypárti plakátsorozatból kettő (“Együtt bontanák le a határzárat”, “Állítsuk meg Soros jelöltjeit”) ugyanazzal a fotóval támadja az ellenzék szinte egészét, de a többi plakátban/hirdetésben szereplő üzenet is rezonál erre a kormánypárti kampányjelszóval. Itt is kínálkozik a 2014-es párhuzam: négy évvel ezelőtt a negatív üzenetekre épülő közterületi és online hirdetési kampányt kormányoldalon még kiszervezték a csatlósszervezeteknek.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom