Heti hét napban, napi 24 órában, biankó felhatalmazás alapján elvileg szinte bármit meg lehet figyelni, ha elfogadja az Országgyűlés a kamerás megfigyelést kiterjesztő törvényjavaslatot. A belügyminiszter által múlt pénteken benyújtott belügyi salátatörvény ezenkívül több tízezer, különböző célból telepített megfigyelőkamera felvételeit egy központi tárhelyre vinné át, és jelentősen megemelné a rendőrségi és a közterületfelügyeleti kamerák tárolási idejét is. Mindez ellentétes az Alaptörvénnyel és az uniós GDPR rendelettel.

A Pintér Sándor belügyminiszter által múlt pénteken benyújtott belügyi salátatörvény nem csak a kép- és hangfelvételt rögzítő elektronikus megfigyelőrendszerek, közönséges nevükön a megfigyelőkamerák felvételeit vitetné át egy központi tárhelyre, de jelentősen megemeli a rendőrségi és a közterületfelügyeleti kamerák tárolási idejét, a bankbiztonsági kamerák felvételeinek integrálásával magánmegfigyelést kever közcélúval, emellett ad a közútkezelőknek egy biankó felhatalmazást kamerák telepítésére.  Ebben a cikkben azt írjuk le, a totális megfigyelés és Big Brother emlegetése nélkül, hogy ez miért ellentétes az Alaptörvénnyel és a GDPR-ral is, valamint hogy miért lenne az elérni kívánt közbiztonsági célokat is veszélyeztető felelőtlenség a benyújtott javaslatot ebben a formájában elfogadni.

A közútkezelő kamerái bárhol, bármilyen célból megjelenhetnek

Kezdjük a javaslat egyszerűbb megítélésű elemeivel, amelyek új megfigyelési formákat hoznak létre.

A közúti közlekedésről szóló törvény szerint az útdíjat ellenőrző kamerák mostantól a kgfb fedezettség ellenőrzésére is felhasználhatóak. Ugyan ez egy új adatkezelési célt jelent, de önmagában nincs vele elvi gond, hiszen a forgalomban nem biztosított gépjárművel egy métert sem lehet megtenni, ezért a más célra az állam által kihelyezett kamerák ezt a célt éppúgy elláthatják, mintha ebből a célból új kamerákat szereltek volna ki.

Itt azonban vége is a jó híreknek a közlekedési törvény módosítása esetében, ugyanis a közútkezelő frissen kapott kamerás megfigyelési felhatalmazása – amellett, hogy a felvétel innen is bemegy a központi tárhelyre és adatot köteles szolgáltatni a rendőrségnek, a nemzetbiztonságnak, a katasztrófavédelemnek – a közútkezelő jogszabályban meghatározott minden feladata teljesítése érdekében használható.  Miközben a törvény még azt sem mondja meg, hogy egyáltalán hová lehet ezeket a kamerákat elhelyezni: azaz bárhová, ahová ez a közút kezelője jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében ez szükséges.

Ez egy vicc: egyszerre alkotmánysértő eljárási okból (mert alacsonyabb szintű jogszabályban engedi kiterjeszteni az adatkezelést) és meghatározatlansága miatt (mert nem ad semmiféle tartalmi korlátot, ami egyáltalán lehetővé tenné a célhoz kötöttség vizsgálatát). A közútkezelő ugyanis nem egy központi állami szerv, amelynek törvények határolják körül a feladatait, hanem például a helyi önkormányzat. Feladatot ebben a minőségében önkormányzati rendeletig lefelé minden jogszabály adhat neki: és ha ad, akkor annak végrehajtása érdekében a BM törvényszövege alapján automatikusan végezhető a kamerás megfigyelés is.

Konkrét példával élve: a közúti közlekedési törvény „plakáttörvényes” szabályait végrehajtó kormányrendelet előírja az közútkezelőknek, hogy ne csak a közterületen (a közút mentén és tartozékain), hanem a közút lakott területen kívüli szakasza mellett a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetében száz méteren belül elhelyezett reklámokat is eltávolíttassa. Mivel ez egy jogszabályban meghatározott közútkezelői feladat,

a közútkezelő kihelyezhetne kamerákat, amelyek azt figyelik 7/24-ben a környező magáningatlanokon, hogy nem szerel-e fel valaki jogellenesen reklámtáblát.

Ez persze értelmetlen és indokolatlan volna, de a szükségtelen kamerázástól nem az adatkezelő józan eszének, hanem az azt megengedő szabályozásnak kellene minket megvédenie.

A kiinduló helyzet: rövid megőrzési idők, egymástól független rendszerek

Az ennél is fontosabb módosítások megértéséhez tisztáznunk kell, hogy ki és milyen elektronikus megfigyelőrendszer részeként kezel jelenleg közterületen vagy közforgalmú közlekedési eszközökön készült kamerafelvételeket.

Mindenekelőtt természetesen működtet közterületen kamerákat a rendőrségi törvény alapján a rendőrség. Ezt jelenleg ott teheti meg, ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges. E kamerákat maga a rendőrség vagy más eljáró hatóság bűncselekmények, szabálysértések felderítésére, a közlekedési szabályok megsértésének felderítésére, a körözött személy vagy tárgy azonosítására használhatja fel, valamint hozzájuk férnek feladataik ellátása érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőri eljárás jogszerűségét vizsgáló szervek is. E kamerák pontos számáról aktuális adat nincs, de a fővárosban ötszáznál több, az egyes megyei rendőrfőkapitányságok illetékességi területén pedig jellemzően 100-300 közötti kamera üzemel, hogyha pontosak az ORFK honlapján közzétett tájékoztatók. Számoljunk az egyszerűség kedvéért 4000 rendőrségi kamerával.

A felvételeket a rendszer öt munkanapig őrizheti meg, ha ennyi időn belül azokat nem használják fel, akkor a felvételt törölni kell. 30 napig ezeket a felvételeket hatósági felhasználás nélkül ma csak akkor lehet megőrizni, ha az adathoz hozzáférni jogosult, a felvételen szereplő személy, illetve eljárás megindítása érdekében más érintett kéri azt, hogy a felvételt az adat továbbításig ne töröljék. (A rendőrségi törvény egyébként ennél hosszabb és rövidebb speciális megőrzési idejű felvételkészítéseket is ismer: például a védett épületeket megfigyelő kamerák felvétele 2016 vége óra harminc nap, míg a határátjárót és a határforgalmat figyelő kamerák felvételei három munkanap után törlendőek. A rendőrségi kamerák nagy többsége azonban jelenleg „öt munkanapos” közterületi megfigyelőkamera.)

Nagyon hasonló feltételek mellett üzemeltethetnek kamerákat közbiztonsági és bűnmegelőzési célból az önkormányzatok által működtetett közterületfelügyeletek a rájuk vonatkozó törvény alapján. Két érdemi eltérés van: egyrészt a közterületfelügyelet kamerájának felvétele nemcsak a közlekedési szabályszegések, hanem bármilyen közigazgatási jogsértés felderítésére felhasználható, másrészt a megőrzési idő itt nem öt munkanap, hanem nyolc naptári nap. Önkormányzati kamerából viszont lényegesen több van: nyugodtan mondhatjuk, hogy a mára nem nagyon találni olyan nagyobb települést, ahol egy 10-20 kamerás kamerarendszer ne üzemelne, de Kaposvárott például háromszáznál is több, Zuglóban pedig 162 közterületfelügyeleti kamera figyel. Nehéz megbecsülni ezeknek a kameráknak a pontos számát, de egészen biztosan több tízezres nagyságrendről beszélünk.

Kamerarendszer működtethető emellett a közösségi közlekedésben 2013 óta az utasok és a munkavállalók életének és testi épségének védelme céljából, illetve vagyonbiztonsági célból a menetrendszerinti vasút-, trolibusz-, autóbusz- és közösségi kerékpárállomáson a közforgalom számára nyitva álló minden helyen, illetve a közösségi közlekedési járművek belterében. Ezeket a kamerákat az adott szolgáltatást üzemetető közlekedési társaságok tartják üzemben, a felvételek megőrzési ideje jelenleg tizenöt naptári nap. Ezeknek a kameráknak a száma önmagában is több tízezres lehet, hiszen a közlekedési társaságok jellemzően éltek a járművek bekamerázásának lehetőségével, és például önmagában egy Combino megfigyeléséhez több mint egy tucat kamera kell.

Működtet emellett elektronikus megfigyelési rendszereket az állam kifejezetten a közúti közlekedés megfigyelésére is, azonban ott az alkalmazott technika és a megfigyelt helyszínek jellegzetességeire tekintettel a megfigyelést kevésbé érzékeljük a magánéletünket korlátozó térfigyelésnek. Ilyen rendszert a közlekedési szabályszegések megelőzésére és felderítésére a rendőrség üzemeltet (például a köznyelvben csak szupertraffipaxként emlegetett VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot és annak hátterét adó Közlekedésbiztonsági Automatizált Feldolgozó és Információs Rendszert, a KAFIR-t, néhány száz kamera). A traffipaxoknál nincs törvényi adattörlési határidő, viszont az automatikus döntéshozatal kötelező alkalmazása és a rövid eljárási határidők itt is arra vezetnek, hogy a fel nem használt adatokat rövid időn belül törölnie kell a rendőrségnek.

Az útdíjfizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzésére szolgáló, az ellenőrzött járműről és annak rendszámáról készített állóképfelvételeket pedig az útdíjfizetési rendszert üzemeltető Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tölti fel a közlekedési hatóság által üzemeltetett  Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszerbe (tényleg így hívják). Innen az adatokat harminc nap után kell törölni, ha nem indul a díjnemfizetés megállapítására eljárás vagy nem kéri le a felvételt büntetőügyben vagy szabálysértési ügyben a hatóság, esetleg feladatai ellátása érdekében valamely nemzetbiztonsági szolgálat.

Végül – sajnos, mint most már lassan látni fogjuk, nem csak a teljesség igényére tekintettel – meg kell említenünk a magánterületeket figyelő, vagyonvédelmi törvény szerint működő kamerákat is. Ezeket személy- és vagyonvédelmi, valamint bankbiztonsági célból lehet indokolt esetben alkalmazni, de kizárólag magánterületen, illetve a magánterületnek a közönség számára nyilvános részén. A megőrzési idő általában három munkanap, néhány kiemelt esetben – például nyilvános rendezvények biztosítása vagy jelentős értékű pénz, értékpapír, nemesfém, drágakő biztonságos tárolása, kezelése, szállítása esetén harminc nap, míg bankok és egyéb pénzügyi intézmények megfigyelése esetén hatvan nap.

A határidők rövidségét a kamerás megfigyelés folyamatos terjedése ellenére nemcsak a törvényalkotó visszafogottsága, hanem az alkotmánybírósági gyakorlat is biztosította:

az Alkotmánybíróság 2005-ben a vagyonvédelmi törvény harminc napos általános megőrzési idejét előíró szabályát elnöki vétóra minősítette alkotmányellenesnek, egyértelművé téve, hogy önmagában a vagyonvédelem általában csak ennél jelentősen rövidebb megőrzést indokolhat alkotmányosan.

Amit a kormány szeretne: 30 napos megőrzés, integrált adattárolási rendszer

A törvényjavaslatnak az indokolásában is felvállalt célja az, hogy a jövőben

egy magukhoz az adatokhoz hozzá nem férő állami szerv vagy cég által üzemeltetett központi tárhely szolgáljon a közcélú kamerarendszerek felvételeinek tárolására.

Többlépcsős bevezetéssel ide kerülnének a felsorolt rendszerek közül a rendőrségi és a közterületfelügyeleti térfigyelő kameráknak, a közlekedési vállalatok kameráinak, valamint a VÉDA és az útdíjfizetési rendszer kameráinak a felvételei. A javaslat azonban itt nem áll meg: ide kerülnének a közútkezelők már említett, szabadon készíthető kamerafelvételei, valamint vagyonvédelmi törvény alapján rögzített, a pénzügyi intézmények magánterülethez tartozó bejáratait mutató felvételek is. Utóbbira az indokolás annyi szót veszteget, hogy ez

„elősegíti a képfelvételek megismerésére jogosult hatóságok tevékenységét is a bankok elleni támadások megelőzése, felderítése érdekében”.

A bekamerázott bankbejáratok esete látványosan kilóg a koncepcióból, hiszen bármennyire is kiemelt közcél a pénzügyi rendszer biztonsága, de itt magáncélú adatkezelésről van szó, és ezer és egy kérdést és a gyakorlatban fel nem oldható érdekkonfliktust vet fel az elképzelés a banktitok állammal szembeni megőrzésétől a tárhelyszolgáltató hibájából származó jogsértés miatti kárfelelősségen át a közterületi és magánterületi megfigyelés eltérő jogcímeiig és céljaiig. Bankfiókból egyébként bő 2,5 ezer van ma Magyarországon, bejárati kamerából pedig jellemzően egynél több mindenhol, úgyhogy az egyéb pénzügyi intézmények kameráit is beleszámolva erről az ágról is bejön a rendszerbe közel tízezer kamerafelvétel.

A központi tárolás előírása az állami és önkormányzati körre korlátozva, kellő garanciák mellett önmagában lehetne amúgy legitim, hiszen nyilvánvalóan vannak adatbiztonsági előnyei is a felvételek központi tárolásának. Természetesen

a központi tárolás egyben megkönnyíti a minden tárolt kamerafelvételhez hozzáférni amúgy is jogosult hatóságok, köztük például a rendőrség dolgát is, mivel közvetlen hozzáférést kap a lekérhető felvételekhez, így gyorsabban és kevesebb adminisztrációval jut hozzá az adatokhoz.

Ugyanakkor a megoldásnak természetesen kiemelkedően magas adatvédelmi kockázatai vannak, hiszen a jogosulatlan vagy az adatkezelési céltól eltérő hozzáférés következményei jóval súlyosabbak, ha az nem csak a BKK vagy csak a rendőrség kameráit, hanem potenciálisan minden, a tárhelyen tárolt felvételt érintene. Ennek viszont a GDPR óta az egyik konkrét következménye az, hogy

el kell végezni a javasolt adatkezelési mód jellemzőit és menetét pontosan leíró, a kockázatokat feltáró adatvédelmi hatásvizsgálatot.

A bűnmegelőzési célú térfigyelő kamerákra – az eltérő felhasználás lehetősége ellenére – még csak-csak állítható lenne, hogy azokra a GDPR nem is vonatkozik, hiszen a bűnmegelőzési célú adatkezelésre továbbra is az Infotörvény – uniós irányelvet harmonizáló – szabályait kell alkalmazni. A többi érintett adatkezelő adatkezelése azonban egyértelműen a GDPR hatálya alá tartozik, így a rendszer egészére a hatásvizsgálatot biztosan el kell(ene) végezni, méghozzá, minthogy a rendszer nem helyben alakul, hanem az állam hozza létre, ennek tartalmát a jogalkotónak kellene mérlegelnie. A törvényjavaslat indokolása hatásvizsgálatra mindenesetre nem utal.

Az igazán súlyos alkoitmányossági és uniós jogi kockázat azonban abból adódik, hogy – nyilván kényelmi alapon, illetve hogy a rövid tárolás miatt a központi tárhely bevezetése ne járjon felhasználási nehézségekkel –

a javaslat felemeli a térfigyelő kamerák felvételeinek megőrzését öt munkanapról, nyolc napról, illetve a közlekedési szolgáltatók esetén tizenöt napról harminc napra.

Ennek indoka mindenhol az alábbi kopipésztelt szöveg: „egységesen 30 napban határozza meg a javaslat a felhasználással nem érintett felvételek tárolásának határidejét, biztosítva a hatékony bűnüldözési, bűnmegelőzési, nemzetbiztonsági és terrorelhárítási, valamint közlekedés szervezési célok elérését”.

Márpedig ez nem csak nyíltan megy szembe az alkotmánybírósági gyakorlat által elvárt, a kamerák különböző elhelyezkedése és az általuk kezelt rendkívül eltérő súlyú kockázatok alapján skálázandó fokozatos és arányos alapjogkorlátozással, hanem ezt éppen egy olyan rendszer létrehozásával párhuzamosan teszi, ami a korábbinál egyszerűbb hozzáférést enged az adatokhoz. Azaz a rendszer nagyobb hatékonyságával kapcsolatos minden, az adatvédelmi hatóság vagy bíróságok előtt használható érvet lenulláz, hogy az integrációnak az az ára, hogy többszörös tárolási ideig maradnak rögzítve semmilyen jogsértést el nem követő emberek adatai.

Biztosan sok olyan kamera van, amelynek esetében valamilyen rendezőelv alapján – például az elkövetett bűncselekmények nagy száma vagy összetettebb felderíthetősége vagy akár a megfigyelt épületben őrzött komoly értékű tárgyak miatt – megállhat a harminc napos megőrzés. A legtöbb kamera azonban nyilvánvalóan nem ilyen. Márpedig az az adatkezelő felelősségét önmagában nem fogja tudni sem kizárni, sem korlátozni, hogy a hosszú, az adatkezelés céljával a konkrét kamera esetében nem indokolható megőrzést nem ő írta elő, hanem a jogalkotó. A jogellenes adatkezeléssel kapcsolatos kockázat elkerülése érdekében legfeljebb a konkrét kamerát tudná levenni, de aligha ez volt a szabályozás célja.

A teljességhez az is hozzátartozik, hogy a javaslat nem nélkülözi teljesen az adatvéldelmi garanciákat: maga a tárhelyszolgáltató nem férne hozzá az adatokhoz, a lekéréseket naplózni kellene, a naplóadatokat pedig általában a NAIH, konkrét jogvita esetében az eljáró bíróság ellenőrizhetné. Ez azonban nem fedi el azt a tényt, hogy

egy ilyen rendszer bevezetése mindenképpen komoly veszélyt jelent a megfigyeltek, azaz már most legalább 50 ezer, potenciálisan pedig ennél is több kamera esetében mindannyiunk magánszférájára.

Márpedig jelenleg minden jel arra utal, hogy itt a cél inkább a rendszer minél szélesebb körű bevezetése volt, az meg, hogy ennek milyen hatása van amúgy az érintettek jogaira, csak járulékos veszteség.