Nem Trócsányi Lászlónak, hanem a tényeknek tartozunk azzal, hogy – a káröröm vagy a hisztérikus felháborodás hullámain lovagló – magyar politikusi nyilatkozatok zajában részletesen leírjuk, hogy miért nem lett a volt igazságügyi miniszterből uniós biztos. Szó nem volt itt leleplezett korrupcióról, igaz, semmi olyanról sem, aminek alapján a volt jelölt által belengetett jogi eljárások valós eséllyel kecsegtetnének.

A Fidesz európai parlamenti listavezetőjeként az Európai Bizottság tagjának szánt Trócsányi eddig is bizonytalan biztosi kinevezése hétfőn azzal hiúsult meg végképp, hogy az EP jogi ügyekkel foglalkozó bizottsága (JURI) kifejezetten kimondta a kifogásolt két jelöltnek – Trócsányi mellett a román Rovena Plumbnak – „tisztségük betöltésére a pénzügyi érdekeltségi nyilatkozataik vizsgálata során feltárt összeférhetetlenség miatt fennálló alkalmatlanságát”, majd ezt az EP elnöke levélben közölte a Bizottság megválasztott elnökével. Természetesen a magyar kormánypárti narratíva szerint a kormány és személy szerint Trócsányi bevándorlásellenes tevékenységét büntető politikai lincselés történt, a biztosjelölt szerint „hazugságok, kontextusból helytelenül kiemelt és tendenciózusan talált tények összetákolt gyűjteménye” alapján, ezért bírósághoz kíván fordulni. Ezzel szemben az ellenzék persze a Trócsányival szembeni összes kritikája visszaigazolását láttatja a döntésben. Vicces módon a két homlokegyenest ellentétes narratíva közös abban, hogy összemossa az ügy jogszerűségi, etikai és politikai elemeit. Ezek szétszálazására teszünk ebben a bejegyzésben kísérletet.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Mi az az összeférhetetlenség?

Az Európai Unió alapító szerződései határozzák meg a Bizottság tagjainak magatartását szabályozó alapelveket: a tagok teljes mértékben függetlenek, nem kérhetnek, nem fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, testülettől, hivataltól vagy szervezettől, tartózkodnak a feladataikkal vagy feladataik ellátásával összeegyeztethetetlen tevékenységektől, és nem folytathatnak semmilyen egyéb – akár javadalmazás ellenében, vagy anélkül végzett – foglalkozást. A Bizottság tagjainak a rájuk vonatkozó, bizottsági határozatban kiadott magatartási kódex szerint

kerülniük kell az olyan helyzeteket, amelyek összeférhetetlenséghez vezethetnek, vagy amelyekről észszerűen feltételezhető, hogy összeférhetetlenséget tükrözhetnek. Összeférhetetlenség akkor áll fenn, ha valamely személyes érdek befolyásolhatja az egyént feladatainak független teljesítésében.

Az összeférhetetlenségeket megalapozó érdekeltségek azonosításának legfontosabb eszköze a hazai vagyonnyilatkozatokhoz hasonló tartalmú érdekeltségi nyilatkozat, amelyet a biztosjelöltek az európai parlamenti meghallgatásukat megelőzően, a biztosoknak pedig hivatali idejük alatt évente kell benyújtaniuk azzal, hogy bármilyen évközi változás esetén két hónapon belül új nyilatkozatot kell tenni. A magatartási kódex mellékletében szereplő formanyomtatvány a hazai vagyonnyilatkozatokkal ellentétben nem az aktuális jövedelmi és vagyoni helyzetre általában kérdez rá, azaz nem célja a vagyonosodás (nálunk is szemmel láthatóan reménytelen) nyomon követése, hanem csak a 10 ezer euró feletti befektetésekre kíváncsi (de például az érintett által lakott ingatlant sem kell bevallani), valamint azokra a további vagyonelemekre és tartozásokra, amelyek „felvethetnek összeférhetetlenséget”.

Nyilatkozni kell viszont az érintett szervezetek megjelölésével a nyilatkozat tételét megelőző tíz évben betöltött tisztségekről és szakmai tevékenységről is. Még így se tűnhet egy magyar politikus szemével komoly megterhelésnek a nyilatkozat kitöltése, amit magunk is könnyen beláthatunk, ha megnézzük például Navracsics Tibor jórészt üres aktuális érdekeltségi nyilatkozatát.

Fontos látni, hogy az összeférhetetlenség nem jelenti feltétlenül azt, hogy bárki jogellenes tevékenységet folytatott volna. Másképpen megfogalmazva: teljesen jogszerű magatartás vagy állapot is minősülhet összeférhetetlennek. Mindez igazából csak a zugügyvédi mentalitáshoz szokott magyar közéleti szemlélőnek hathat újdonságként, hiszen kis hazánkban elképzelhetetlen, hogy közjogi tisztségek betöltése egy félig jogi, félig viszont erkölcsi jellegű, ezért szükségképpen puha elvárás teljesítésétől függjön.

Mit tehet összeférhetetlenség esetén az EP?

Az Európai Parlamentnek benyújtott érdekeltségi nyilatkozatokkal történik valami, ami magyar szemlélő számára különösen szokatlan lehet: érdemben vizsgálják meg őket. Az EP eljárási szabályzatának egy melléklete azt rögzíti ugyanis, hogy „[a] jogi ügyekért felelős bizottság megvizsgálja a biztosjelölt pénzügyi érdekeltségeire vonatkozó nyilatkozatát és értékeli, hogy annak tartalma pontos-e, az teljes-e és hogy felmerülhet-e összeférhetetlenség”. Az eljárás négy lehetséges kimenetele a JURI döntésétől függően a következő:

a) ha a pénzügyi érdekeltségi nyilatkozat megfelel a valóságnak, teljes és nem tartalmaz olyan információt, amely szerint meglévő vagy esetleges összeférhetetlenség áll fenn a biztosjelölt tárcájával kapcsolatosan, a JURI az összeférhetetlenség hiányát megállapító levelet küld ki,

b) ha a biztosjelölt hiányos vagy ellentmondásos információkat közölt, illetve az információk vizsgálata további magyarázatokat tesz szükségessé, akkor felkérik a biztosjelöltet a további információk közlésére, és ezek mérlegelése és megfelelő elemzése után hoz a JURI döntést,

c) ha összeférhetetlenség áll fenn, akkor

ca) a JURI ajánlásokat dolgoz ki az összeférhetetlenség megszüntetésére (pl. a szóban forgó pénzügyi érdekeltségekről való lemondást vagy a biztosjelölt tárcájának a Bizottság elnöke általi módosítását kezdeményezi),

cb) „súlyosabb esetekben, amennyiben nem lehet megoldást találni az összeférhetetlenségre” a JURI arra a következtetésre juthat, hogy a biztosjelölt nem képes ellátni feladatát a Szerződések és a magatartási kódex értelmében.

Itt ismét emlékeztetünk rá, hogy az összeférhetetlenség messze nem jelent jogsértő tevékenyéget: még a legsúlyosabb, a feladatok módosításával vagy gazdasági kapcsolatok megszüntetésével nem kezelhető esetben is „csak” arról van szó, hogy a biztosjelöltnek a független feladatellátást kizáró személyes érdekei állnak fenn. Nyilvánvaló, hogy mind az érdekek mérlegelése, mind a függetlenségre gyakorolt hatás megítélése hordoz magában elég sok szubjektív tényezőt. Már csak ebből a szempontból is figyelemre méltó, hogy a bizottság alig leplezett egyensúlyozással egy-egy néppárti és szocialista jelöltet dobott vissza, ami az EP működésében nem szokatlan politikai balanszírozásra utal. A politikai mérlegelés nem is rendszeridegen, hiszen az EP összetételét tükröző arányban delegált tagokból álló JURI előszűrése azt is hivatott biztosítani, hogy a Bizottság tagjairól majd egyetlen döntéssel szavazó EP-n ne akadjon fenn a Bizottság megalakítása.

Miből lett baja Trócsányinak?

Ugyanakkor az összeférhetetlenség megállapításához természetesen ténybeli alapok kellenek. Ezek pontos tisztázását Trócsányi ügyében nem segíti, hogy sem a JURI eljárása, sem Sassoli EP-elnök Von der Leyen bizottsági elnöknek írt levele nem nyilvános. Szerencsére azonban a Politico még az első JURI-beli tárgyaláskor megszerezte a bizottsági levelet és közzétette annak érdemi megállapításait, így legalább azt tudjuk, hogy mi az eljárás végkövetkeztetése.

A JURI szerint Trócsányi politikai természetű összeférhetetlenségét négy tényező alapozza meg:

a) „többszörös és egyértelmű” érintettsége a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában,

b) oroszországi kapcsolatai, különösen igazságügyi miniszterként betöltött szerepe az Egyesült Államok által is kiadni kért gyanúsítottak Oroszországba történő kiadásában, akiket ott utóbb szabadon bocsátottak,

c) igazságügyi miniszterként az összeférhetetlenségi szabályok ellenére történt közreműködése a Paks II projektben a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával 2018-ban megkötött szerződéssel kapcsolatban,

d) a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda társtulajdonosának személyes tanácsadóként való alkalmazása az Igazságügyi Minisztériumban akkor, amikor Trócsányi még 12,6%-ban tulajdonosa volt az irodának.

A Ljubisin-ügy

Az orosz szálról, azaz Trócsányi Ljubisin-ügyben hozott döntéséről a Direkt36 oknyomozása alapján kaphatunk a legrészletesebb képet. Az USA szervezett bűnözés elleni ügynöksége által irányított, nemzetközi előkészítés mellett lezajlott titkos akció eredményeképpen 2016 végén Tökölön a TEK által tetten ért és elfogott két orosz fegyverkereskedőt az eljáró magyar bíróság az USA kérelmére kiadta volna, de beadott menedékkérelmük elbírálásáig magyar börtönben maradtak. Oroszország ezalatt – részben más bűncselekményekre hivatkozva, részben az amerikai kiadatási kérelem mechanikus lefordításával, az amerikai fedett ügynököket ismeretlen elkövetőknek beállítva – maga is kérte a kiadatást, amihez a gyanúsítottak nem meglepő módon hozzájárultak. A bíróság az orosz kiadatási kérelmet is jóváhagyta, így igazságügyi miniszterként Trócsányi döntött 2018 nyarán arról, hogy a két lehetséges célpont közül Oroszországba kerüljenek az oroszok, amit állampolgárságukkal indokolt. Ez viszont minden jel szerint arra vezetett, hogy az elkövetőket nem vonják megfelelően felelősségre a fegyvercsempészés miatt, legalábbis az apa-fia párosból a fiú idén tavasszal már szabadlábon volt a Direkt36 információi szerint.

Az ügy tényei nehezen vitathatóak, de az, hogy sok ezer közül egyetlen, miniszterként mérlegelési jogkörben hozott közhatalmi döntése miatt Trócsányi önmagában összeférhetetlen lenne biztosként, már természetesen megkérdőjelezhető lehet. Az ügy emlegetése aligha független attól, hogy a magyar kormányzatnak az orosz nyomulással szembeni (khm) puhasága nemcsak az amerikai kormányzatban, de számos európai államban is megütközést vált ki. Ez persze önmagában aligha hozható kapcsolatba a biztosjelölt személyes érdekeivel, ezért legalábbis kérdéses, hogy az összeférhetetlenség megállapításának okszerű alapjául szolgálhatna.

A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát érintő összeférhetetlenség

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a biztosi posztot Trócsányi a másik három, a nevét viselő ügyvédi irodával kapcsolatos kifogás miatt bukta el. Az ezek megítélésében fennálló vitában pedig ugyanaz a meghatározó pont:

Trócsányi felelőssé tehető-e – legalább az összeférhetetlenségnél figyelembe vett félig morális szinten – az iroda tevékenységéért? Van-e ezt megalapozó, függetlenségére kiható személyes érdeke?

A mostani meghallgatásokra beadott érdekeltségi nyilatkozatokat sem az EP, sem a Bizottság nem tette közzé, de Trócsányi László nyilatkozatának feltehető tartalmát a hazai miniszteri vagonnyilatkozatai és a júliusban tett EP képviselői érdekeltségi nyilatkozata alapján elég jól ki lehet következtetni. A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodában fennálló tagság ugyanis a miniszteri vagyonnyilatkozatokban következetesen szerepel (a 2014 és 2017 januárja közötti nyilatkozatokban 16%-os tulajdonrészt, 2018 januárjában 12,62%-os tulajdonrészt, majd 2018 júniusától – az iroda közleménye szerint a vagyonrész „névértéken történt kivonása” után – 0%-os részesedést feltüntetve), mindannyiszor annak jelzésével, hogy Trócsányi ügyvédi tevékenysége szünetel, az iroda nyereségéből nem részesedik.

Az ügyvédi kamarai nyilvántartás adatai szerint is ellenőrizhetően 2007 márciusa – Trócsányi alkotmánybíróvá választása – óta a volt miniszter szünetelteti az ügyvédi tevékenységét, azonban az irodában fennálló vagyoni részesedéssel kapcsolatos információk az ügyvédi törvény alapján (elképesztő módon minden más jogi személytől eltérően) nem nyilvánosak. Egy interpellációs kérdésre adott válaszban Trócsányi 2018 őszén ugyanakkor a vagyonnyilatkozataiban foglaltakat azzal is kiegészítette, hogy a vagyonrész nem átruházás, hanem a tőke csökkentése útján szűnt meg, emellett viszont azt is mondta, hogy „ügyvédi tevékenységem szüneteltetéséhez jogom van, az ehhez törvényben előírt tagi minőség megtartásához szintén jogom van”, ezért az irodai tagságáról továbbra sem fog lemondani.

Minthogy a biztosi érdekeltségi nyilatkozat a képviselőivel szemben nem három évvel, hanem, mint láttuk, tíz évvel tekint vissza, és annál részletesebb is, az ügyvédi irodának a korábbi szakmai tevékenységekre vonatkozó részben valamilyen formában valószínűleg szerepelnie kellett. Ugyanakkor a Nagy és Trócsányinak az EP-képviselői nyilatkozatban való említésének hiányából nyilvánvalónak látszik, hogy Trócsányi az irodával fennálló aktuális – 2018 óta vagyoni érdekeltség nélküli, passzív tagságra korlátozódó – kapcsolatát nem tekintette őt 2019-ben közpolitikai kérdésekben vagy feladatellátásában befolyásoló érdekeltségnek.

A JURI viszont egyértelműen ilyennek, sőt, első megállapításában eleve a független feladatellátást kizáró körülménynek minősítette az irodában való „többszörös és egyértelmű” érintettséget. Fontos, hogy ennek kimondásából nem következik annak a megkérdőjelezése, hogy Trócsányi a több mint egy évtizedet tartó szünetelés alatt valóban nem folyt bele az iroda ügyeibe vagy hogy nem volt közvetlen anyagi haszna az iroda megbízásaiból: a tagság fenntartása önmagában érintettség lehet ebben az olvasatban, ahogyan az iroda névhasználata is az. Az uniós összeférhetetlenségi politikák mantraként ismételgetett eleme, hogy a függetlenség látszatát aláásó érdekeltségek és kapcsolatok fennállása is összeférhetetlen lehet: ez jelenik meg úgy a bejegyzés elején idézett definícióban, hogy az sem megengedett, ha egy érdekeltség összeférhetetlenséget tükrözhet.

Márpedig nem csak a Trócsányival szemben ellenséges sajtó, hanem egy irodai ügyfél, de akár egy bizottsági kapcsolatot kereső politikus vagy cégvezető nézőpontjából is racionálisnak tűnhetne, hogy nem tételezi fel Trócsányi semlegességét az irodával szemben, amelynek ügyfelei között – a gazdasági profilra és az iroda méretére tekintettel – európai szinten is komoly gazdasági szereplők vannak. Ez a látszat pedig akkor is fennáll, ha Trócsányi és az iroda jelenlegi vezetése amúgy nagyrészt catói jellemek, és Trócsányi szakmai elfogultsága csak addig terjed, hogy „ismerve az ügyvédi iroda kvalitásait, engem megnyugtat, hogy az adott ügyben megbízottként járt el”.

Persze bárhányféle is a JURI szerint az érintettség, a jövőre nézve ez még akkor is kezelhető lehetett volna a felek között fennmaradt kapcsolatok elvágásával (mindenekelőtt az irodai tagság megszüntetésével, az iroda átnevezésével), ha Trócsányi korábbi megnyilatkozásaiból tudjuk, hogy ő eddig is tisztának látta a helyzet megítélését. Az iroda nevével ugyan egy 1993-as védjegybejegyzés alapján az iroda rendelkezik (az eredeti bejelentés szerinti oltalom ugyan már lejárt, de ma is van az iroda nevén nyolc, Trócsányi nevét tartalmazó védjegy), azonban aligha mondtak volna nemet egy névváltoztatásra irányuló kérésre, ha ezen múlik a biztosi poszt.

Épp a kapcsolatból fakadó érintettség elvileg lehetséges kiküszöbölhetősége miatt van külön jelentősége a JURI állásfoglalásában nevesített két konkrét, a Nagy és Trócsányit érintő ügynek, hiszen azokon ma már ugyanúgy nem lehet változtatni, mint a Ljubisin-döntésen.

A Paks II. szerződés

Ezek közül az elsőnél, az iroda 2018 augusztusi Paks II-es megbízásánál a JURI Trócsányi „szerződésben való közreműködését” tartja összeférhetetlennek. Hogy ez pontosan miben áll, az ebből nem egyértelmű, ám tény, hogy a Jávor Benedek volt EP képviselő által közzétett szerződés szerint az ügyvédi iroda a Paks II projekt finanszírozásának jogszerűségével kapcsolatban Ausztria által az Európai Bizottság előtt indított eljárásban arra kapott megbízást, hogy a luxemburgi képviseletért egyébként első helyen felelős igazságügyi miniszterrel együttműködve vegyen részt a jogi érvrendszer kialakításában. Bár az iroda megbízója a Miniszterelnökség, a szakmai kapcsolattartó pedig a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter államtitkára volt, de nyilvánvaló, hogy a munka jogi és szakmai megítélése, eredményének felhasználása a perképviseletet ellátó IM-ben történt. A szerződésben az iroda – a szerződési gyakorlatban szokásos fordulattal – nyilatkozott összeférhetetlensége hiányáról.

A szerződés aláírásakor Trócsányinak már pár hónapja nem volt az irodában tulajdoni részesedése, de – mint arról fentebb már szó volt – ez nem jelenti a JURI szerint, hogy nem állt volna fenn összeférhetetlenség. Emellett közleményében a Nagy és Trócsányi azzal érvel, hogy e megbízás egy 2013-ban a Miniszterelnökséggel a Paks II-s ügyekre kötött korábbi, Trócsányi minisztersége előtti szerződés folyománya (az új feladatok miatti újrakötése), így nincs szó újabb megbízásról, hiszen az iroda a miniszteri kinevezés óta „sem a kormánytól, sem egyes minisztériumoktól munkadíjjal járó újabb megbízást nem vállalt”. Ez viszont annyiban nem döntő érv, hogy nem csak a feladat Trócsányival együttműködésben történt végrehajtása, hanem annak kitűzése is 2018-ban történhetett csak meg, hiszen ebben az évben indította meg Ausztria a bírósági eljárást. A szerződés szövege egyébként a felek közötti szerződési előzményre nem utal.

Ennek e helyzetnek a megítélése természetesen attól függ, hogy az iroda és – az abban ekkor már vagyontalan és inaktív tag – miniszter viszonyát hogyan értékeljük. Mindenesetre a JURI értelmezése abban következetes, hogy ha összeférhetetlen az irodában való érintettség, akkor sértette az összeférhetetlenségi követelményt a 2018-as szerződés is.

Bogdán Tibor miniszteri főtanácsadósága

Az utolsó kifogás egyértelműen Bogdán Tibor személyes főtanácsadói megbízására utal. Az idén májusi kormánybiztosi kinevezése óta ügyvédi tevékenységét szintén szüneteltető Bogdán ugyanis 2014-től a Nagy és Trócsányi aktív ügyvédjeként volt a miniszter személyes főtanácsadója. Az ügyben feltett kérdésre egyébként Trócsányi 2018. júniusi miniszteri meghallgatásán annyit reagált, hogy „[i]gen, Bogdán Tibor véleményét valóban szeretem kikérni, okos jogászról van szó, és ha okos jogásszal találkozom, legyen az bárki, annak szívesen kikérem a véleményét, mert abból tanulni tudok”. Ezzel áll összhangban az ügyvédi iroda közleményének erre a problémára vonatkozó válasza: munkatársaik „nyújtottak tanácsadást többek között az Igazságügyi Minisztériumnak és Trócsányi Lászlónak is, de ezért az iroda munkatársai soha, semmilyen ellenszolgáltatásban nem részesültek”.

Ez persze fontos szempont, ugyanakkor – a javadalmazás Bogdán részéről tiszteletreméltó hiányától függetlenül – nem csak a „főtanácsadó” megjelölés, hanem ténylegesen ellátott feladatok nyilvánosságban látszó része is arra utal, hogy Bogdán messze nem csak esetileg adott tanácsokat a miniszternek. Ahogy az igazságügyi tárca saját közleménye fogalmaz, „e minőségében részt vett a tárca legfontosabb jogszabály-előkészítési feladatainak ellátásában”, és számtalan szakmai és hivatalos rendezvényen jelent meg IM-esként, kormányülésektől az akadémiai kutatóintézetekről az MTA-val folytatott egyeztetésig.

Ennek megítélése megint csak az iroda és a miniszter közti kapcsolat megítélésétől függ: mivel ez a JURI szerint összeférhetetlenségi helyzetet jelentett, ennek értelemszerűen Bogdán szerepét is érintenie kellett.

Az eredmény annyira nem is váratlan

A Pesti Srácok a DK lobbijának tulajdonítja, hogy a JURI „felült az agitációnak”, mivel a három konkrét ügyből kettőt megtalált a DK-sok által az EP képviselők között terjesztett lobbianyagban. Ez a három ügy azonban nem a semmiből került elő, mind a magyar sajtóban részletesen tárgyalt, ismert történetek voltak Trócsányi miniszteri idejéből, ahogy az irodával való viszony ügye is előjött annak minden állami és állammal szembeni megbízása kapcsán. Azt már a jelölt tavaszi bejelentésekor is sejteni lehetett, hogy a biztosi meghallgatás során ezek asztalra kerülnek, és kicsi volt az esélye annak, hogy zökkenőmentes lesz az érdekeltségi nyilatkozat vizsgálata. Éppen ezért nehéz Trócsányi helyzete, ha komolyan gondolja a belengetett bírósági jogorvoslatot: a ténybeli alapokon nehéz fogást találni, a következtetés pedig a tények olyan értékelésének eredménye, aminek a felülbírálatára aligha vállalkozna bármely szóba jöhető bíróság.

Összességében nem gondoljuk, hogy lett volna olyan forgatókönyv, amiben az összeférhetetlenség kezelésére tett lépések, mindenek előtt az ügyvédi irodával való kapcsolat teljes elvágása nélkül átment volna Trócsányi kinevezése. Az EP vizsgálata a jelölttel szembeni jóindulat megléte mellett nyilván találhatott volna a visszadobásnál enyhébb megoldást is, de nem tette. Hogy ez mennyiben a Trócsányi jelöltségét határozottan támadó hazai ellenzék sikere, és mennyiben a román biztosjelölt – ennél egyértelműbb megítélésű – ügyével való összekötésből fakadt, azt nehéz megítélni.

Az viszont biztos, hogy az ügy itthon és más uniós országokban is tanulságot jelenthet a hasonlóan magas tisztségekre számító politikusoknak abban, hogy ne a megkérdőjelezhető, hanem a betonbiztos megoldásokat válasszák, amikor közmegbízatásukkal összhangba nem hozható gazdasági érdekeltségeik sorsáról rendelkeznek.