Bezárás
alkotmányjog

A közjog határai a járványveszély idején

A magyar alkotmányos berendezkedés nincs felkészülve a jelenlegi veszélyhelyzetre: a túlrészletezett és bántóan kazuisztikus alaptörvényi és törvényi szabályozást már eddig is kénytelen volt többször is áthágni a kormányzat a járványveszély hatásainak csökkentése érdekében. Helyesen. A nemzedékünknek voltaképpen szerencséje volt, hogy az elmúlt évtizedek a normativitásnak legalább az igényét megkérdőjelezhetetlenné tették. Most derül azonban ki, hogy a kisarkított, végső pillanatokban az élet- és vagyonbiztonság garantálása előre szükségképpen nem látható rendkívüli intézkedéseket követel. A jog nem öncél: ha ellentétbe kerül az emberi élet védelmével, akkor ez utóbbinak primátusa kell hogy legyen.

A hatályos Alaptörvény, csakúgy mint a korábbi Alkotmány, járványveszély miatt nem teszi lehetővé különleges jogrend bevezetését: az 53. cikke csak elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén engedte és engedi meg veszélyhelyzet kihirdetését. A katasztrófavédelmi törvény 44. §-a viszont ezt a két esetet egy harmadikkal egészíti ki, amikor “egyéb esetben” is lehetővé teszi azt: járványveszély, víz- vagy levegőszennyezés, illetve a kiritkus infrastruktúrák zavara miatt. Nyilvánvaló, hogy egy zárt alkotmányi felsorolást törvényi szinten jogszerűen nem lehet kibővíteni; azt pedig, hogy ez kibővítése az alaptörvényi eseteknek, világosan mutatja, hogy a sarkalatos törvény nem elemi csapásként sorolja be ezeket az “egyéb eseteket”. A jelenleg hatályos veszélyhelyzet kihirdetése egyértelműen sérti az Alaptörvény 53. cikkét.

A bevezetett intézkedések között is akad jónéhány, amelyik nem állja ki az alkotmányosság próbáját. Az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy csak sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedések vezethetőek be veszélyhelyzet idején. Ha áttekintjük a katasztrófavédelmi törvényt, abban sem az ítélkezési szünet elrendelése, sem az üzletek nyitvatartásának rendeleti korlátozása nem szerepel mint bevezethető rendkívüli intézkedés. Azzal, hogy a Kormány mégis meghozta ezeket a döntéseket, az Alaptörvénnyel ellentétesen cselekedett.

És helyesen tette, mind a veszélyhelyzet kihirdetését, mind a törvényi alap nélküli intézkedések bevezetését illetően.

Az alkotmány és általában a jogrend tisztelete nem öncél: a kiszámítható és méltányos társadalmi együttélést, minimálisan az élet- és vagyonbiztonság garantálását szolgálja. Mindaddig, amíg az élet a normális kerékvágásban halad, a jogrendszer normativitásának a szinte abszolút volta egyeztethető össze ezekkel a célokkal. Rendkívüli állapotok idején viszont a jog normativitásának abszolutizálása éppenhogy szembefordulhat ezekkel az értékekkel. Ezt a feszültséget világosan feltárta a 20. század jogelmélete: a modern alkotmányosság apostolának, Hans Kelsennek és a nácizmussal élete egy részében azonosuló Carl Schmittnek a vitája lényegileg éppen erről szólt. Szerencsések azok az országok, akiknek nem kell olyan rendkívüli körülményekkel szembesülni, amely a normális állami és jogi működést nem teszik lehetővé. Sokkal megnyugtatóbb Hans Kelsen világában élni – de attól még rendkívüli helyzetekben derül ki, hogy kisarkított pillanatokban Carl Schmittnek van igaza, még ha ez rettenetesen kellemetlen is az alkotmányos demokrácia hívei számára. Ez a rossz érzés azonban nem változtat azon, hogy rendkívüli helyzetekben a jog normativitása nem korlátozhatja az állam hatékony cselekvését: egyetlen emberélet sem kerülhet veszélybe rendkívüli jogrendre okot adó körülmények miatt csak azért, mert a normákat megfogalmazó jogalkotók nem látták előre az összes lehetséges veszélyt és szükséges intézkedést. Aki mást állít, az még nem vállalt hatalomgyakorlási felelősséget mások életéért.

Ezt a feszültséget a modern alkotmányos államok megpróbálják feloldani úgy, hogy maga a normatív alkotmány engedi meg a saját szabályaitól való eltérést rendkívüli helyzetek idején. A magyar szabályozás azonban ezt aprólékos és bonyolult szabályokkal teljesíti. Az elmúlt 30 évben bármilyen biztonsági kihívással szembesült az ország, utólag egy újabb, részletesen szabályozott minősített időszakkal egészítette ki az alkotmányt. Így volt ez a jugoszláviai fegyveres konfliktus, a Barcs városára leesett bomba idején (így lett a “váratlan támadás”), aztán 9/11 után (ebből lett a “megelőző védelmi helyzet”), vagy az európai terrortámadásokat követően (ez a “terrorveszélyhelyzet”). Odáig jutottunk el mára, hogy egy legalább nyolc szövegrétgeből álló alkotmányos szabályrendszerünk van, világrekorder számú különleges jogrendi típus mellett. Mára világosan kiderült, hogy olyan újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk időről-időre, hogy ismeretelméletileg nagyon nehéz pontos definíciót adni a kihívásokra – mivel pedig maguk a kihívások nem pontosan ismertek előre, lényegében lehetetlen előre pontos tényállással meghatározni, hogy milyen rendkívüli intézkedésekre lehet szükség.

Itt az idő, hogy a járványveszély ráébressze a döntéshozókat arra, hogy ideje változtatni a poroszosan kazuisztikus, túlrészletező közjogi szabályokon: már rövid távon fel kell adni azt a tételt legalább, hogy csak pontosan definiált rendkívüli intézkedések vezethetőek be különleges jogrend idején, de középtávon a minősített időszakokra vonatkozó egész alkotmányos konstrukciónkat – más alkotmányos demokráciák példájához igazodva – újra kell gondolni.

Mindez természetesen nem jelenti az alkotmányos garanciák iránti igény feladását. Kellenek olyan generálklauzulák a rendkívüli intézkedésekkel szemben, amelyek kijelölik azok bevezethetőségének határait. Nyilvánvalóan csak az adott különleges jogrend bevezetésére okot adó körülményekkel közvetlenül összefüggő, a hatásainak enyhítésére alkalmas, azzal arányos intézkedések megtétele indokolható még rendkívüli helyzetek idején is. Még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy ezek megfoghatatlanul puha korlátok, emlékeztetnék mindenkit arra, hogy éppen ilyen generálklauzulák biztosítják az alapvető jogok védelémét a civilizált világban. Ezen anyagi jogi generálklazulák mellett azt is biztosítani kell, hogy megfelelő eljárási garanciák képezzenek gátat az esetleges kormányzati visszaélésekkel szemben. A magyar alkotmányos berendezkedésben erre az Alkotmánybíróság gyorsított eljárása lehet alkalmas, valahogy úgy, ahogy az választási ügyekben történik, amikor néhány napon belül döntenie kell a testületnek az elé kerülő indítványokról.

Addig is pedig, amíg ezek a szabályok megszületnek, a Kormánynak minden szükséges intézkedést meg kell tennie, ami a járványveszély enyhítésére ténylegesen alkalmas és nem okoz aránytalanul nagy sérelmet. A magyar közjogi hagyomány elismeri azt a ritkán előforduló, de attól még létező helyzetet, amikor a Kormány a szükség miatt eltér a hatályos jogi keretektől, amire az Országgyűlés utólag adja meg a jóváhagyást. Most is ezt kell tennie.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom