A társadalmi egyeztetésről törvényjavaslat (hivatalos nevén: A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről) társadalmi egyeztetésénél nehéz lenne jobb alkalmat találni arra, hogy röviden bemutassuk a társadalmi egyeztetés meglévő és várható sajátosságait. Vizsgálódásunkat a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet és a benyújtott törvényjavaslat alapján végeztük.

1. Minden ügy sürgős
A hatályos törvényi szabályozás szerint legalább 15 napot kellett volna biztosítani a társadalmi egyeztetésre. Sürgős esetekben a törvény lehetőséget ad ennek lerövidítésére, de a 2007-2009 között a NOSZA Egyesület által végzett kutatás szerint a közzétett tervezetek túlnyomó része ilyen sürgős volt.
A törvénytervezet a hatályos szabályozásnál nagyobb nyilvánosságot kívánt biztosítani. Sürgősségre csak „különösen indokolt esetben” kerülhetett volna sor. Az Országgyűléshez benyújtott verzióból azonban már teljesen eltűnt a határidő, nincs se 15 nap, se különös indokoltság, a véleményezési határidő megegyezik a kormányzati szervekkel való egyeztetésre nyitva álló határidővel.
Érdeklődő olvasóinknak itt egy áttekintés a 2010-es évben felmerült négy szövegváltozatról:

Megállapítható, hogy a nyilvánosság számára a legkevésbé barátinak a most benyújtott javaslat tekinthető, a legnagyobb szabadságot pedig az előző kormánynak – az egyeztetés „terhét” már nem kockáztató, legfeljebb szakmai álláspontnak tekinthető – javaslata adta volna.

Nem lepődhetünk meg azon se, hogy a társadalmi egyeztetéses törvény társadalmi egyeztetése is sürgős volt, a hatályos törvény szerinti 15 nap helyett csak 9 napig lehetett véleményezni.

2. A közigazgatási egyeztetés eredménye mindig reakciós
Az egész közigazgatást érintő javaslat előkészítője többnyire reformer, jobbító, újító szándékú. A közigazgatás többi szereplője viszont mindig csökkenteni akarja a nyilvánosságot, a feladatok mértékét, áttekinthetetlen felelősségleosztást és a rugalmas értelmezési lehetőségeket szeretne.
Így aztán nem meglepő, hogy a társadalmi egyeztetéses tervezetből a közigazgatási egyeztetés során eltűnt a beérkezett vélemények kötelező közzététele, ami módot adott volna a kritikus vélemények széles terjesztésére, megvitatására, valamint a későbbiekben nem megfelelően működő jogszabály esetén az el nem fogadott javaslatokra való utólagos hivatkozásra.

3. Az társadalmi véleményezés csak nyűg
A jogszabálytervezet előkészítője birtokolja a bölcsek kövét. A társadalmi véleményezésre bocsátás az előkészítő szerint felesleges kötelezettség, hiszen ki érthetne jobban a tervezethez, mint ő. Ezért aztán védeni kell az előkészítőt. Ezért ismétli a javaslat ezt az öt éve hatályos mondatot is:

„A jogszabály előkészítőjét egyedi válaszadási kötelezettség nem terheli.”

Sőt, a jogszabály előkészítőjének védelmét szolgálja az is, hogy a lehető legkevesebb társadalmi véleményezővel kelljen számolnia. Az egész javaslat koncepciójának kulcseleme a stratégiai partneri pozíció létrehozása: a partnerekkel nyilván sokkal egyszerűbb lesz egy-egy tervezet kapcsán „megállapodásokat” kötni. Különösen érdekes azonban itt is megfigyelni, hogyan változott a normaszöveg a közigazgatási egyeztetés során:

Azaz, nem csak, hogy nem kell törekedni a részvételre, hanem a stratégiai partner kötelességévé teszi a javaslat, hogy képviselje a többi társadalmi véleményezőt. A leginkább jóindulatú értelmezés szerint az állam helyett a stratégiai partner kutassa fel a szabályozással érintett szervezeteket, és jelenítse meg a stratégiai partner véleményétől akár markánsan különböző véleményeket is.

Ha a hulladékgazdálkodás tekintetében csak a Hulladékfeldolgozó Vállalatok Országos Szövetsége lesz stratégiai partner, akkor az ő feladata lesz a zöldszervezetek véleményét is bekérni egy jogszabálytervezetről, és azt megjeleníteni?

Életszerűbb a rosszindulatú feltételezés: a kormány egyszerűen ráfogja majd a stratégiai partner véleményére, hogy az képviseli a többi szervezet véleményét is.

4. A társadalmi véleményezés szabályait nem kell betartani
A társadalmi véleményezés szabályainak a lehető legszűkebb körre szorításánál csak egy fontosabb: a társadalmi véleményezés szabályainak ignorálása. A jogszabálytervezetek közzététele 2006 óta kötelező. Ennek ellenére a korábbi Pénzügyminisztérium soha egyetlen jogszabálytervezetet nem tett közzé, az elutasított észrevételekről pedig a tácák a törvényi kötelezettség ellenére sem tesznek közzé összefoglalót, hogy csak a legkirívóbb törvénysértéseket említsük. Ez nem változott a kormányváltással sem, sőt: a törvények egyéni képviselői indítványokkal történő kezdeményezése egyértelműen a szükséges egyeztetések mellőzését (és persze így az eljárások felgyorsítását) szolgálja.

Természetesen a minden eddiginél nyilvánosabb jogalkotást megvalósító törvény előkészítése sem volt mentes ettől: az elutasított észrevételekről (ilyenről pedig bőven tudunk) a KIM honlapján máig nem találunk összefoglalót.