Bezárás
alkotmányjog

Az AB ritka gyenge határozattal szentesítette a fővárosi önkormányzás kerületesítését

Az alkotmánybíráskodásnak sehol sem csak aranylapjai vannak: egy alkotmánybírósági döntést is tarthatunk megalapozatlan, sőt – különösen pártpolitikai szempontból kiélezett ügyben – akár gyávának is. Ettől még a döntés tartalma a hozzá kapcsolódó érveléssel együtt ilyenkor is mindenkire kötelezően az alkotmányjog része lesz. A fővárosi közgyűlés választásának átalakításával kapcsolatos parlamenti képviselői indítvány lényegi részét elutasító hétfői AB határozattal azonban a tartalmi vitától függetlenül is komoly bajok vannak. A belső ellentmondásokban gazdag döntés ugyanis csak azzal maradt adós, hogy meghatározza a választási rendszer hegesztgetésének jövőben is irányadó kereteit. Már csak hab a tortán, de a rendelkező részben is maradt hiba: a szövegrészes megsemmisítési technikával bennehagyott a törvényben a testület egy felesleges szót.

Két és fél év után következett be az a pillanat, hogy a tagolt ellenzék először szedte össze a normakontroll kezdeményezéséhez szükséges egynegyednyi képviselői aláírást. (Aligha véletlen, hogy ezt éppen ebben az ügyben sikerült elérni: az önkormányzati autonómia 2010 előtti szintjének helyreállítása az egyetlen komolyabb közjogi kérdés, amiben a baloldali ellenzéki pártok és Jobbik választási programja átfedésben volt.) Az AB ugyan rendkívüli ülést tartott az indítvány elbírálására, a végeredmény azonban mégsem igazán lett méltó a különleges alkalomhoz.

A kamupártok kicsit még izgulhatnak

Kezdjük a jó hírrel, abból úgyis csak egy van. Létezik még alkotmányossági konszenzus a testületen belül, hiszen azt a szabályt, amely lényegében kizárta volna a választópolgár számára, hogy a róla kezelt személyes adatot a választási szervektől kikérje, egyhangúlag semmisítette meg a testület. Kár, hogy a konszenzus azért annyira nem széles, hogy abba a kormánypártok, az NVB vagy a NAIH is beférne, így persze a  szabály megsemmisítése sajnos nem jelenti majd azt, hogy bárki elkedzené majd rendszerszerűen ellenőrözni a kamupártok másolt ajánlásait. Szóval itt most annyinak kell örülnünk, hogy elkövetett választási bűncselekmények feltárását egyelőre nem lehetett törvényalkotással megakadályozni.

Mindenki mindenkit sakkban tarthat

Az többpárti indítvány igazán messzire vezető, a fővárosi közgyűlés kerületi polgármesterekkel és polgármesterjelöltekkel való feltöltését a közvetlen választás elve és a választójog egyenlősége szempontjából támadó részében viszont a testület annyira megosztott volt, hogy nem sikerült koherens többségi álláspontot összehozni.

A támadott rendszer ugye úgy néz ki, hogy a huszonhárom ősszel megválasztott kerületi polgármester egyben a fővárosi közgyűlés tagja is lesz, a fennmaradó kilenc helyre pedig a vesztes kerületi polgármesterjelöltekre leadott szavazatok arányában az ezeket a jelölteket tartalmazó kompenzációs listákról lehet bekerülni. Ezzel a közgyűléssel kellene aztán a továbbra is a fővárosi választópolgárok összessége által megválasztott főpolgármesternek együttműködnie, ám mivel az érdemi hatáskörök a közgyűlésnél maradnának, ez az együttműködés korántsem egyenlő felek között zajlik majd.

A Fidesz érzékelte, hogy a kerületek közötti – valamely kozmikus véletlen folytán összességében a hagyományosan konzervatív kerületek javára fennálló, a legkisebb és a legnagyobb kerületek összevetésében ötszörös mérelkülönbséget is meghaladó – aránytalanság okozhat problémákat. Így a kompenzációnál a kerületekből érkező töredékszavazatokat lakosságszámarányosan vette (volna) figyelembe (“a töredékszavazatok súlyozása”), a közgyűlési döntéseknél pedig előírta, hogy a tagok többsége mellett a döntés feltétele azon kerületi polgármester közgyűlési tagok támogató szavazata is, akiket összességében a főváros lakóinak többségének otthont adó kerületekben választottak meg (“a kettős többség”).

Kövesd az indokolást!

A megoldás egészét támadó indítványokat elbíráló alkotmánybírósági döntés többségi érvelése  leegyszerűsítve a következőképpen néz ki:

a) A közvetlen választás alkotmányos elve ugyan fontos dolog és fenn is tartják az alkotmánybírák, de attól még közvetlen marad a választás, hogy a kerületi polgármesteri és a közgyűlési képviselői megbízatást “a törvény szétválaszthatatlanul összekapcsolja”. Ez egy eddig fel nem merült értelmezési kérdés, amit akár így is meg lehet válaszolni. Persze nekünk következetesebbnek látszik a Bragyova-különvélemény által követni kívánt elv, miszerint a választás közvetlenséghez az is kell, hogy az az adott tisztségre külön jelölés alapján, önálló választási eljárásban történjen.

b) Még mindig komolyan gondolja az AB, amit 2005-ben mondott a választójog egyenlőségéről (a szavazatok értékének “közel” azonos súlyúaknak kell lennie, a szavazati súlyban kétszerest meghaladó különbség minden esetben elfogadhatatlan),de az mégsem abszolút követelmény, mivel egyrészt a választási rendszer egészére tekintettel kell értelmezni, másrészt a földrajzi viszonyok, a közigazgatási határok igazolhatnak eltéréseket, harmadrészt általában kompenzációs elemek, itt konkrétan a kettős többség megfelelően kompenzálja az aránytalanságot. Az egyenlőség tehát egyetlen elemben sérül ugyan, hiszen az I. kerületi és a soroksári polgármesterből ugyanúgy egyetlen képviselő lesz, mint a zuglóiból vagy az újbudaiból, de “az egyenlőség szűken vett sérelmének kiegyenlítésére” a kettős többség – “a történelmileg kialakult kerületek” és a lakosság többségének képviseletét is biztosítva – “a fővárosi közgyűlési döntéshozatal szintjén alkalmas”. A Paczolay-különvélemény által is feltett kérdésre, hogy miért tenne önmagában egy döntéshozatali szabály alkotmányossá egy választási rendszert, nincs elvi válasz. (Hacsak nem tekintjük annak azt, hogy a kérdést komplexen kell vizsgálni, ami azért elég magas szintű ködösítés.)

c) Maga a közgyűlés polgármesteresítése tehát alkotmányos, annál is inkább, hogy  az  átalakításra “megfelelő és elfogadható indok volt, hogy a jogalkotó a fővárosi önkormányzati rendszer két szintjének működési problémái orvoslására a fővárosi kerületi polgármestereket a fővárosi közgyűlésbe kívánta integrálni, s ezzel a főváros irányítását – a jövőre nézve – hatékonyabbá és egyszerűbbé kívánta tenni”. Itt van az a pont, amit nehéz azért nevetés nélkül kibírni. A kialakított rendszer komoly jogászok szerint alkalmas arra, hogy a főváros irányítása hatékonyabbá és egyszerűbbé váljon általa. Ráadásul pont a jövőre nézve. Az a rendszer, ahol a polgármesterek számszerű többségét a másik, lakosságszám szerinti többség, mindkettőjüket pedig a főpolgármester tudja blokkolni akaratának végrehajtásában, olyan eszköze azonban senkinek sincs, amivel a huszonnégy év alatt ki nem alakult együttműködést ki lehetne kényszeríteni. A személyes politikai felelősség nélkül kapott tartalmi befolyás kétségkívül nagyon kellemes lesz a kerületi polgármesterek részére, de – mint ezt már a törvényjavaslat tárgyalásakor is megírtuk – nem hisszük, hogy a főváros irányításának hatékonysága bárkiben komolyan felmerült volna ezügyben.

d) A problémák orvoslására irányuló jószándék az AB szerint elég tehát alkotmányos célnak, a kettős többség pedig a közel hatszoros aránytalanságot is rendbe hozza ott, ahol korábban mér a kétszeres is elfogadhatatlan volt. Még ezután is következik azonban egy újabb logikai kanyar, amit már Salamon László sem tudott bevenni, így olvadt egyfősre a lényeget illetően még kétfős többség. Ugyanis a töredékszavazatok súlyozását viszont alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a testület, mivel az “önmagában matematikailag, és ezáltal alkotmányossági szempontból sem alkalmas eszköz az egyes fővárosi kerületek lélekszámából fakadó különbségek kiküszöbölésére”, ezért az a valóságban csak másfajta, ezúttal a nagyobb kerületek lakóinak javát szolgáló – egyenlőtlenséget eredményez az egyes választópolgárok szintjén. A kompenzáció önmagában vett alkalmatlansága persze igaz, de hát hol van akkor a két bekezdéssel korábban a varázskalapból előhúzott komplex vizsgálat, amely kimutatná, hogy az elismerten meglévő aránytalanság kiküszöbölésére ugyan alkalmatlan, csökkentésére viszont alkalmas a megsemmisített szabály? Sehol, mert az csak az előző kérdésre adott válaszhoz kellett. A többségi álláspontot képviselő alkotmánybíráknak sajnos nem volt közös átfogó víziója arról, hogy mi következik az Alaptörvényből ebben a helyzetben.

Lassabban vizsgálva más lett volna

A határozat különlegessége végül az is, hogy még arra a kérdésre is nehéz válaszolni, pontosan milyen végeredményben értettek egyet a többséget képező Balsai, Dienes-Oehm, Juhász, Lenkovics, Pokol, Stumpf, Szalay és Szívós alkotmánybírák. Az utóbbi három által jegyzett párhuzamos indokolás ugyanis azt tartalmazza, hogy “további részletes elemzést igényelt volna”, hogy az új rendszer a választási eredménytől függően “reálisan eredményezhet-e”  tartósan és stabilan eltérő többségeket a kerületekben és a fővárosi közgyűlésben, ami “egyrészt a gyakorlatban a közgyűlés működőképességet sodorja veszélybe, másrészt alkotmányjogi szinten azt igazolja, hogy a kiegyenlítő mechanizmus nem volt alkalmas a választójog egyenlőségén esett formális sérelem tartalmi kiküszöbölésére”. Azaz azt írják, hogy ha rendesen el tudták volna végezni a munkájukat, akkor akár arra is juthattak volna, hogy a szabályozás mégis alkotmányellenes, de  “a döntés elhúzódása azt veszélyeztethette volna, hogy a köztársasági elnök a helyi önkormányzati választást  határidőben ki tudja írni”. Azaz öt alkotmánybíró tudott teljesen azonosulni a döntéssel, további három gondolkodott volna még, de belenyugodott, hogy idő hiányában nem teheti.

A magyar alkotmányos kultúrát fenyegető legnagyobb veszély nem az, hogy a kétharmad a saját képére formál egyes tartalmi kérdéseket, hanem az, ha az alkotmánybíráskodás nem támaszt a régiek helyett új követelményeket, amiket aztán később hajlandó is lesz majd megvédeni. Márpedig ebből a döntésből sok minden (és annak az ellenkezője is) következik, az azonban sajnos pont nem, hogy mi lenne az, amit aztán már tényleg nem lehet megcsinálni a választási rendszerrel.

Jókor jött a nyári szünet, lesz mit átgondolni a jövőre nézve.

Frissítés: Hát, tényleg nem a hétfő volt az Alkotmánybíróság nagy napja. Mint közben észrevettük, a határozat rendelkező részében is maradt egy érdemi baki.

A határozatban ugyanis ez áll:

“Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 17. § (1), (2), (3) és (5) bekezdéseinek „a (4) bekezdés szerint” szövegrészei, továbbá „a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott” szövegrészei, valamint a teljes (4) bekezdése alaptörvény-ellenesek, ezért azokat megsemmisíti.”

A részlegesen megsemmisített törvényszöveg érintett rendelkezései közül az (5) bekezdésben pedig ez:
“Össze kell állítani egy táblázatot, amelyben minden lista neve alatt képezni kell egy számoszlopot. A számoszlop első száma az adott lista (4) bekezdés szerint számított szavazatainak száma, a számoszlop következő számai az adott lista (4) bekezdés szerint számított szavazatainak száma elosztva kettővel, hárommal, néggyel, öttel, rendre az egymást követő egész számokkal.”

Egyrészt nincs a “(4) bekezdés” szövegrészek előtt “a”, Másrészt a második (4) bekezdéses utalás után bennemaradt a szövegben a “számított” szó, így a végeredmény értelmetlen. Igaz ugyan, hogy az AB egy sorral lejjebb szokásához hívem odaírta a mozaikos megsemmisítés után hatályban maradó normaszöveget, azonban a két szöveg közül a megsemmisítést kimondónak kellene jónak lennie. Mindenek előtt amiatt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíteni tud jogszabályi rendelkezést, megállapítani azonban nem. Így a határozatot indokolt lenne kijavítani.

.

(A kép innen van, a DJ az azonos című George Ezra-számot remixelte.)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom