Bezárás
alkotmányjog

Mi érvénytelenül szavazunk

Nem szokás endorsementet írni egy közjogi blogon. Most mégis ezt tesszük. A menekültek és a bevándorlók helyzetének megítélésében keverednek a közjogi, a morális, társadalmi és a politikai szempontok. A népszavazási kérdésről folytatott értelmes beszédhez ezeket világosan szét kell szálazni, amire alább teszünk kísérletet. Mindezekből pedig számunkra az érvénytelen szavazat leadása következik.

Elmegyünk szavazni vasárnap. Bár a szakmai véleményünk az, hogy a népszavazási kérdés sokszorosan nem felel meg az alaptörvényi és a törvényi követelményeknek, a Kúria (ugyan furcsa eljárásban, de) jogerősen helybenhagyta a hitelesítését. A részvételi, plebejus demokrácia híveiként ezért nem opció számunkra a bojkott. Ha nagyritkán a választópolgároknak lehetőségük van arra, hogy közvetlenül és kötelező erővel döntsenek egy közpolitikai kérdésben, akkor a kérdés értelmetlensége is a népszavazás keretei között, érvénytelen szavazat leadásával fejezhető ki legjobban.

Az, hogy a kérdés jogilag értelmetlen, elég evidens. Mindeddig sem a kezdeményező Kormány, sem a kampányban részt vevő pártok, sem a kérdés hitelesítését helybenhagyó Kúria nem tudott választ adni arra, hogy milyen konkrét parlamenti döntés is következne egy eredményes népszavazásból. Az 1999-ben, jóval a csatlakozásunk előtt hatályba lépett amszterdami szerződés szerint a menekültügy és a bevándorlás kérdésében a tagállami szabályozást az uniós jog harmonizálja, ezt pedig a csatlakozással Magyarország is elfogadta, mi több, azóta részt vesz ezeknek a közös döntéseknek a meghozatalában. A harmonizált szabályozás követelménye egyenesen következik a schengeni vívmányokból, az Unió területén belüli szabad mozgás jogából. Mindez nem jelent “betelepítést”, csak azt, hogy az uniós jog jelöli ki, hogy a menedékkérelmet benyújtó személyek ügyét melyik tagállamnak kell elbírálnia. Immár hagyományosan ez annak az államnak a kötelezettsége, amelyiknek a területén a menedékkérő először lépett az Unió területére, ezért ebből az aspektusból sokáig Olaszország és Görögország vállalta a schengeni övezet fenntartásának terhét. Amikor pedig a menedékkérelmet benyújtók a számosságukat tekintve  már elviselhetetlenné váltak e két tagállamnak, akkor hozta működésbe az Európai Unió Tanácsa a tagállamok nagy többségének szavazatával a menedékkérők szétosztásának mechanizmusát. Az így szétosztott kérelmezők sem kapnak jogot az azonnali letelepedésre. Eleve ha a menedékjogi kérelmüket az adott tagállam megalapozatlannak tartja, akkor el kell hagyniuk az Unió területét. Ha a menekülésük oka öt éven belül megszűnik, akkor is haza kell térniük. Az öt év elteltével viszont bármelyik uniós tagállamban letelepedhetnek. Ezeket az uniós jogi kereteket Magyarország egyoldalúan még az alaptörvényének módosításával sem tudja megváltoztatni, így jogi szempontból a népszavazásból (győzzenek akár a nemek, akár az igenek) nem következik semmi: az Országgyűlés szép deklarációkat elfogadhat ugyan, de valódi döntést nem tud hozni a népszavazási döntés végrehajtása érdekében.

A menekültek ügye azonban nem pusztán normatív jogi kérdés. A menekülők átmeneti vagy végleges befogadása mögött morális értékek húzódnak meg: az életüket féltő, üldöztetésnek kitett emberek védelmének erkölcsi parancsa. A második világháború után a menekültek jogainak nemzetközi elismerése ezt a maximát foglalta jogi keretbe. Az ilyen jogiasított morális kérdések azonban hajlamosak arra, hogy egy pont után önálló életre kelve, a voltaképpeni céljukat figyelmen kívül hagyva, doktrinerségbe csússzanak át. Jogvédő barátaink haragját magunkra vonva is azt kell mondanunk: mintha a menekültek kérdésében is ez lenne a helyzet. Normális körülmények között a menedékjogi szabályozás szép és jogilag zárt felépítményt alkot: az üldöztetésnek kitett emberek kérelméről egy olyan biztonságos országban döntenek, amelynek a menekültügyi intézményrendszere képes biztosítani a tisztességes eljárás minden garanciáját. Ennek a konstrukciónak a társadalmi alapját a biztonságos országok befogadóképessége és intézményrendszerük fejlettsége adja. Ilyennel azonban lényegében csak a legfejlettebb országok rendelkeznek, ami azt jelentené, hogy a világ minden menekültjét minden körülmények között be kellene fogadnia a legnagyobb jólétben élő országoknak. Ez a lehetőség csábít arra szegényebb országokban élő százezreket, hogy az üldöztetésüktől függetlenül egy jobb élet reményében útra keljenek. Különösen erős ez a csábítás, amikor tömegek menekülnek egy háború vagy más üldöztetés elől.

Százezres nagyságú menedékkérelmet a legcivilizáltabb országok intézményei sem tudnak a tisztességes eljárás keretei között ésszerű időn belül elbírálni, így nem tudják igazából szétválasztani a valódi üldöztetés elől menekülőket és a pusztán jobb életet keresők tömegét. A folyamat ezen a ponton öngerjesztővé válik, ez pedig nagyon hamar aláássa a segítségnyújtás erkölcsi parancsát is az érintett társadalmakban, ami pedig a választók támogatására épülő demokráciákban a politikai vezetők magatartására is kihat. Tömeges menekülés esetén ezért egy pont után ténylegesen nem tartható az a követelmény, hogy a megfelelő intézményrendszerrel rendelkező, biztonságos ország bírálja el a menedékkérelmeket. A történelem is azt mutatja, hogy a menekültválságoknak előbb-utóbb csak nem jogi megoldása van: jó esetben az üldöztetés okának, ezzel a befogadás erkölcsi parancsát megalapozó körülménynek a megszűnése, rosszabb esetben a határok lezárása.

Nem gondoljuk tehát, hogy erkölcstelen vagy eleve elfogadhatatlan lenne a tömeges migrációt ellenezni, a menedékkérőket – velünk szemben – eddig nagy számban befogadó európai társadalmak teherbíró képességére és félelmeire is figyelemmel más, de humánus és az emberi életek megmentésére alkalmas megoldást támogatni. Tavaly nyáron, a határzár bejelentése és az első plakátkampány után, de még jóval a Keleti előtt írtuk ezen a blogon, hogy “maga az EU, illetve ezen belül a tagállamok menekültpolitikája teremti meg a piacot az embercsempészeknek, ami a bevándorlással kapcsolatos céloktól teljesen függetlenül tarthatatlan helyzet. Meg kellene állítani út közben, még az uniós határok előtt ennek a tömegnek a nagyobb részét. Akkor is, ha az unión kívül segíti őket Európa, de azokat is, akiket befogadna. Ez a rendszerszintű szabályozatlan beáramlás ugyanis valóban kockázatos, és – mint a falaknál és a tengeren történtek bizonyítják – életveszélyes is.”  A helyzetre bármilyen megoldást azonban – és ez azon kevés kérdés egyike, amiben valószínűleg mindenki, még a most már szintén az uniós politika megváltoztatását kitűző magyar kormány is egyetért – csak európai szinten, a schengeni térség egészére lehet találni. A magyar népszavazás viszont még a kormánypártok politikai céljaitól elvonatkoztatva sem a megoldás keresésének része, hanem egy mára tartalmilag az érintett országok ellenállásán megbukott vészmegoldást, a menedékkérők szétosztását veszi célkeresztbe. Úgy, hogy a “kötelező betelepítés” és “Brüsszel” legyőzésén kívül más célt a választók nem látnak.

Magyarország kormánya ettől függetlenül kivételesen aljasul viselkedett tavaly. Pusztán belpolitikai megfontolásokból, a Jobbik gyengítése és a baloldal lehetetlen helyzetbe hozása érdekében meglovagolta a magyar társadalom zárt jellegét, felkorbácsolta a polgárok negatív érzelmeit, gerjesztette és nem csillapítani próbálta a belső félelmeiket. Ezen hatalmi szempontjaitól vezérelve, alighanem tudatosan olyan körülményeket alakított ki a szerb határon és a menekülttáborokban, hogy a választópolgárok számára minél inkább láthatóvá és érzékelhetővé váljon a menekülők jelenléte a nagyvárosokban vagy az autópályákon. Semmit nem tett annak megakadályozására, hogy az orosz titkosszolgálatok a menekülthullám gerjesztésével az Európai Unió gyengítése érdekében folytatott műveleteiket zavartalanul folytathassák. Ezzel a magatartásával nem kis részben éppen a magyar kormány idézte elő, hogy Európa civilizáltabb felének politikai vezetőinél elszakadjon a cérna, és a lelkiismeretükre hallgatva a menekülők kontrollálatlan befogadása mellett döntsenek. Aki ma ezt a döntést kritizálja vagy – szerintünk is jogosan – fenntarthatatlannak mondja, annak választ kell tudnia adnia arra is, hogy hol van Magyarország felelőssége az ide vezető folyamatban.

Miközben magunk sem gondoljuk azt, hogy a jelenlegi menekülthullám a hagyományos jogi eszközökkel kezelhető lenne, ezt a cinikus és számító kormányzati magatartást hatását tekintve veszélyesebbnek tartjuk az európai civilizációra és főleg Magyarországra nézve, mint magát a migrációs válságból fakadó kihívást. Az Európán belüli konfrontáció fokozása, az intézményekbe vetett bizalom szándékos rombolása és a választók polarizálása irányában ható túlpörgetett kampány éppen azt az együttműködési képességét ássa – sajnos hatékonyan – alá az európai integrációnak, amely a mostani válság megoldásához szükséges. Ez egyébként az a képesség, aminek azt köszönhetjük, hogy Európa nagyobbik felén a Római Birodalom ideje óta példátlan módon hetven éve béke van. A mesterségesen gerjesztett politikai cirkusz kifejezett és aktív elutasítását pedig szerintünk az érvénytelen szavazat leadása fejezi ki a legjobban.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom