Így írnánk mi

Két alkotmányjogász közjogról, közigazgatásról, a jó kormányzásról

alkotmányjog

Kinevezett miniszterelnököt és félidős önkormányzati választásokat!

A ma közzétett két fejezetből kiemelünk egy-egy lényegi és látványos változtatást. A két változtatás célja, hogy a hatékony kormányzás feltételrendszerét javítsa azzal, hogy csökkenti a béna kacsa periódust. A 19. században jelent meg az amerikai politikai kommunikációban ez a kifejezés, és arra az időszakra utal, amikor a politikai döntéshozó – terminusának lejárta miatt – már politikai erő és a többi politikai szereplő együttműködési készségének hiányában nem tudja feladatait a szükséges hatékonysággal ellátni. Tág értelemben véve a béna kacsa kifejezés alkalmazható minden olyan periódusra is, amikor a politikai várakozás megbénítja a döntéshozatalt.

A Kormány fejezetbenPDF
A kormányalakítás folyamata a jelenlegi alkotmányos szabályok mellett hihetetlenül lassú: míg az európai államok többségében az országgyűlési választás megkezdésétől számított legfeljebb harminc napon belül (sőt, egyes országokban néhány napon belül) fel tud állni az új kormány, addig Magyarországon ehhez átlagosan 58 nap volt szükséges. Ezért javasoljuk, hogy a Kormány megalakulásának alkotmányi szabályai között a köztársasági elnök hatásköre ne pusztán a miniszterelnök jelölése, hanem kinevezése legyen. Természetesen bizalmi szavazással biztosítandó, hogy ez a kinevezés ténylegesen is tükrözze a parlamenti erőviszonyokat, de a bizalmi szavazásig már olyan személy alakíthat Kormányt, aki a parlamenti erőviszonyok alapján arra várhatóan alkalmas, és nem kormányoz tovább a választásokon parlamenti többségét elvesztett kormányfő.

A helyi önkormányzatok fejezetbenPDF
Az áprilisi választások után hónapokig azt harsogja minden politikai elemző, hogy meg kell várni a helyi önkormányzati választásokat, hogy kiderüljön, hogyan akar kormányozni az új többség. Ez elsősorban a népszerűtlen, de indokolt vagy szükséges döntések halogatása miatt van, amit az eredményez, hogy a kormánytöbbség nem kívánja a helyi önkormányzati választások idejére erodálni népszerűségét. Ezért azt javasoljuk, hogy a helyi önkormányzati választásokra az országgyűlési választások félidejében kerüljön sor (természetesen a szükséges átmeneti rendelkezésekkel biztosítva, hogy az átállásban minden választási ciklusnak legyen kellő ideje programjának megvalósítására). Ezzel azt a pozitív változást is reméljük, hogy a helyi önkormányzati választás esetében nem lesz elsődleges szempont a forrásokról döntő központi kormányzatnak tetsző ember hatalomba juttatása, ezzel a források elosztásának káros ösztönzői is csökkennének.

 

Megosztás